Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1905 | Augusztus

A siófoki országos lawn-tennis verseny

A nevezések igen szépen sikerültek. Jobb játszóink Tóth Edét kivéve mind beneveztek. Örömmel láttuk, hogy a vidékiek közül is beneveztek többen: a bajnokira Ivánka László az ipolysági bajnok és Mihalkovits János győri játszók. A BBTE.-t Nagy Uzor és Helvey Géza, a MAC.-ot Szigethy Dezső, a MAFC.-ot Báron Sándor és Virány testvérek képviselték. A BLC. tagjai közül Zsigmondy Gábor, Schmid Ödön és Segner Pál neveztek be és vettek részt.

 


A férfi bajnoki verseny eredménye előrelátható volt, bár Segner Pálnak az egész versenyben egyetlen komoly ellenfele Schmidt Ödön a második fordulóban nem könnyén engedett.


A női egyes bajnokság – sajnos – csak Madarász Margit és Cséry Katica közötti match-é törpült, amelynek eredményével mindenki eleve tisztában volt.


A férfi páros versenyben két játszónk, Schmid és Segner, Szigeti és Nagy Uzorral került össze. Viharos tetszésnyilvánítások kísérték a játszók mesteri mérkőzését. Általános meglepetésre azonban a Baron – Ivánka parttól kikaptak, mire e versenyt Ángyán – Zsigmondy aránylag könnyen nyerték meg.

 

A vegyes páros versenyben szép és biztos játékkal győztek,  Cséry Katica és Schmid Ödön.
Nagy elismeréssel tartozunk a verseny rendezőségének, amiért a gyermekversenyeket is felvette egy országos verseny keretébe.


Segner, a Balaton első bajnoka jelenleg legjobb játszónk, ki felette áll összes versenyzőinknek. Egyetlen, de nagy hibája, hogy u. n. magyar tréninget folytat: azaz nem tartja be a tréning szabályokat még a versenyek alatt sem.

 

Már pedig egy erős tenisz mérkőzés olyannyira igénybeveszi a versenyző teljes szervezetét, hogy annak a testi és lelki fáradtságnak a kipihenésére nem elegendő az a pár órai hajnali alvás, amelylyel a mi versenyzőink egyike, másika, pl. a siófoki versenyek alatt beértve. Lehetetlen hogy teljes képességét kifejthesse egy szigorú versenyben az, ki előző éjjel hajnalig tánczolt, borozgatott, kártyázott és dohányzott.

 

Ebben a hibában pedig a mi versenyzőink sajnos majdnem valamennyien szenvednek. Álszégyen tartja ott hajnalig a különben komoly versenyzőt is, ha ellenfele is ott mulat. Sehol s széles világon nem találnak olyan versenyzőt, ki versenyek alatt se tartsa meg a tréning legelemibb szabályait.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Segner Pál, a Balaton lawn-tennisz bajnoka 1905. évre Madarász Margit, a Balaton 1905. évi hölgy lawn-tennisz bajnoka Cséry Katica teniszező Gyermek teniszezők a siófoki sporttelepen
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
  Könyv a gyermekről Könyv a gyermekről
Bécsben jelent meg, két és félszáz oldalon, a Psychoanalytischer...
Nemzetközi zsebtolvaj a Nemzeti Színházban Nemzetközi zsebtolvaj a Nemzeti Színházban
Az este nagy riadalmat okozott a Nemzeti Színház előcsarnokában egy...
Verdi gyászolása Olaszországban Verdi gyászolása Olaszországban
Verdi Józsefnek, a nagy olasz zeneköltőnek február 27-ikén második...
Babits Mihály - Háborús detektivhistória Babits Mihály - Háborús detektivhistória
Látod az autót - az autót az éjben? Hat detektiv ül benne... jönnek...
Lengyel Géza: Művész-panaszok Lengyel Géza: Művész-panaszok
Egy nagyon visszavonult és nagyon tehetséges magyar festő, Major Jenő...
A transzváli háboru A transzváli háboru
A transzváli háboru befejezése nem megy oly gyorsan, mint várták...
Rövidek Rövidek
Az Ébredők Egyesülete e hó 29-én tartja a belsőharcok miatt elmaradt...
Újpest a futballbajnok Újpest a futballbajnok
Miután a Hungária-úti pálya előmérkőzésén a Ferencváros három gólt...
Osztrák lapok a magyar helyzetről Osztrák lapok a magyar helyzetről
A következőket olvassuk a „Neue Freie Presse”-ben: Tisza...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98