A függetlenségi párt lapjába czikket irt Kossuth Ferencz az ünnep alkalmából és czikkét igy végzi:
„A nemzet szenved, a király hadserege pedig züllik; a nemzet nyomoruságát kárpotolja az, hogy sokat nyert önérzetében és feltámadt ismét az ősi magyar erény. Ez megér sok szenvedést.

De a király mit nyert eddig? Erre válaszoljanak rosz tanácsadói, de nem azzal, hogy a hadsereg züllése a nemzet kára is, mert a hadsereg akkor lesz a nemzeté, a mikor magyar lesz s ha az előtt megtámadná a hazát az idegen (a mire nincs kilátás, csak ne legyen külügyi kaland), meg tudná védeni hazáját a magyar, mint a hogy megvédték 1848-ban a honvédek!

Karácsony napja, a szeretet istenének napja, bár megtenné e nap békitő hatását az uralkodóra is! Bár áttudná érezni e napon, hogy ha az isten elvette tőle családját s ő maga maradt elszigetelve a trónus magaslatán, meg tudna találni ha akarna egy oly családot, mely milliókból áll s a melyet nem a felségjogokból merített akarattal, hanem az utalkodói szivből merített szeretettel, egészen meg tudna hódítani.”