Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Lénárd Fülöp
Az emberiség összes haladását, Róma megdőltétől egész a mai napig, ki lehet fejezni mindössze talán száz lángelmének a neve által. Ezek a lángelmék, Baco-Rogeriustól kezdve Marconiig felfedezői mind annak, a mi uj tápot adott a gondolkodásnak, a mi megtermékenyítette az elméket,...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A búvárhajó kilövi torpedóját
A magyar-osztrák haditengerészet, a külföld példája után indulva, mihamarább búvárhajókkal szaporítja flottáját. Amit Verne Gyula képzelete, mint fantasztikus álmot varázsolt elénk, azt megvalósította a legridegebb...
Darwin György
A Nap állandóan rendkívül sok meleget beszít s ezt s Lord Kelvin nézete szerint részben újra pótolja azáltal, hogy a Napgolyó folytonosan összehúzódik és igy újból felmelegszik. Régebben a Nap korára felállitott...
Trevithik lokomotívja 1805-ből
1905-nek a végét járjuk és a mi jubileumot kedvelő időnkben megfeledkeztünk egy évszázados jubileumról. Száz évvel ezelőtt, 1805-ben készítette Trevithik kapitány az első lokomotívot, mely kocsikat vontatott maga...
Ifj. dr. Entz Géza
Ebből a nagy s a maga nemében külföldön is párját ritkító munkából, melyet a földmívelési és közoktatási miniszterium támogatásával a Földrajzi Társaság Balaton-bizottsága ad ki, most újabb három füzet jelent meg....
Vorticella
Ha méltán bámulják a velenczei üvegipar művészi filigrán munkáit, úgy nizonyára még inkább csodálatot érdemelnek az alábbi képekben bemutatott üveg.modellek, melyeket mindenesetre a művészet és tudomány együttes...
Teljesen egyforma vajjon a emberi test két fele? Az első tekintetre világosnak látszik. Ha képzeletben elválasztó vonalat húzunka fejtől a has aljáig, a két rész egyforma férfinél és nőnél egyaránt. Pedig 100...
Marcellin Berthelot
Kiadta a franczia könyvtárban dr. Kármán Mór, a magyar ifjúság számára, de bárki élvezettel és haszonnal olvashatja e két rendkívül tartalmas és igazán a modern tudás magaslatán álló fejtegetést, melyekből annyit...
Chevreul
Moltke szerint az egészség titka abban van, hogy legyen az ember nagyon mértékletes mindenben és mozogjon sokat a szabadban. Chevreul tanár, a ki 103 éves korában halt meg, igen mértékletes volt az életben és...
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika világából......
Cikk-ajánló
A balkezű emberek száma
A balkezű emberek száma jelenleg egy washingtoni orvos gondosan...
A Balaton tudományos tanulmányozása A Balaton tudományos tanulmányozása
A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményeiből két újabb füzet...
A tenger alatt járó hajók A tenger alatt járó hajók
A tenger alatt járó hajók szerkezete most már oly tökélyre jutott,...
A khinai nők lába A khinai nők lába
Ismeretes szokása a khinaiaknak, hogy a nők lábait még...
Mótoros kocsik a vasutakon Mótoros kocsik a vasutakon
A vasúti technikának az utóbbi időben mutatkozó rohamos fejlődése a...
Emberiesség a hadviselésben Emberiesség a hadviselésben
A német vezérkar félhivatalos közlönye nagy megelégedéssel állapítja...
Léghajón Párisból Bécsbe Léghajón Párisból Bécsbe
Két fiatal katonatiszt, gróf Széchenyi Andor és Quoika Manó...
A tüdővész szerumos gyógykezeléséről A tüdővész szerumos gyógykezeléséről
A „Vasárnapi Ujság” 26-ik számában egy közlemény jelent...
Eötvös Loránd kitüntetése Eötvös Loránd kitüntetése
A magyar tudományos világ osztatlan tetszéssel és megelégedéssel...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98