Budapest nemcsak legszebb, hanem legmelegebb városai közé is tartozik Európának, a mint beköszöntenek a nyári hónapok; e részben csak Madrid s még egy pár déli fekvésű metropolis haladja meg.

A budai oldal még csak hagyján: az kap egy kis hűs levegőt a hegyekről, hanem a pesti részre már a nagy Alföld forró lehelete árad. Itt volna ugyan a Duna, de bizony annak a vize se sokat hűt, mert az öreg fejedelmi folyam maga is átmelegülve hömpölygeti tovább hullámait, még csak azoknak is alig bir egy kis enyhülést nyújtani, a kik hűtőzni partjára menekülnek, vagy a fürge propellereken ülve szántják végig a hátat.

A napsugarak áttörnek a gyárkémények füstjével kevert vastag levegőn s olyan puhává olvasztják az aszfaltot, mint a viasz. Nem szükség a kirakatokat sem tanúlmányozni, milyen a legújabb czipősarok-divat: a lenyomatok ott vannak ezrével a lágy aszfalton, véges-végig az üzletek, a bérpaloták előtt.

Ez utóbbiak mintha szunyókálnának, szemeik, az ablakok be vannak csukva, a redőnyök le vannak eresztve. A kiknek kedvéért máskor fel szokták húzni, azok most ott vannak valahol a Tátrán, vagy a Balatonon. De azért maradtak itthon is elegen. Még az utczák se panaszkodhatnak, ide is jut ember a legnagyobb hőségben is.

Sőt még a kedélyesség se hiányzik, az utczai üzlet sem lankad. A „krajczáros lapok” rikkancsai soha meg nem esett robbantások hirével nyargalászszák végig a várost s mindig kerül nehány vevőjük. Szegény Hazafi Verai János is, mentől melegebb volt, annál buzgóbban árulta „megrovási kaland”-jait s czikornyás verseivel sok járókelőt felviditott.

Most már kidőlt az utcza ismert alakjai sorából, hanem vannak helyette más alakok, például a kik forgós japán legyezőt árulnak. Mióta a nagy háború tart s a meleg is nagy „japán” név alatt jöttek divatba ezek az apró szélhajtók s veszedelmes versenytársai lettek a Verai János költeményeinek. Pedig hát ezek ára darabonként csak két krajczár volt, míg a legyezőárus fennen hirdeti, hogy: a japán legyező jégbe hűtve, hat krajczár!