Dtum
Login with Facebookk
1905 | Március

Kossuth Ferencz a koalicziós kormányról

„Mérsékeljék magukat a korona és a nemzet” czím alatt Kossuth Ferencz a gróf Andrássy Gyula legutóbbi kihallgatása után a „Magyaroroszág”-ba nagyobb czikket irt, s abban többi közt ezeket mondja:
„Hazafiságom mélységes aggályaival kerestem és keresem a megoldás lehetőségét. Tudom és intem a függetlenségi pártot, hogy vegyen tudomást arról, hogy az ország a szövetkezett ellenzéknek adott többséget és nem nekünk.
A szövetkezett ellenzékkel együtt küzdöttünk azért, hogy a jogtipró kormányt megbuktassuk. Ezt azzal az öntudattal kellett hogy tegyük, hogy ha küzdelmünkön Isten áldása lesz, az ország kormány nélkül nem maradhat; s ha azoknak, kik együtt küzdöttek, ad igazat, elvárja tőlük, hogy az alkotmányosság elvei szerint ők vállaljanak kormányt. Ezért mutattam rá az első percztől fogva arra, hogy a szövetkezett ellenzéknek nemcsak joga, de kötelessége a kormányalakítás.
Ebből más nem következik, mint az, hogy a szövetkezett ellenzéknek alkotmányos kötelessége a disszidensekkel együtt kormányt alkotni; ilyen kormány pedig elvtagadás nélkül nem lehet más, mint kolaicziós kormány.
A többségbenlét nemcsak jogokat ad, hanem kötelességeket is teremt, melyek közt az első az, hogy ne a szenvedély, hanem a megfontolás uralkodjék, a mi nélkül semmi párt sem lehet kormányképes; ha pedig önmagát teszi kormányképtelenné egy párt, akkor önmaga állít megdönthetetlen torlaszt elveinek megvalósulása elé.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98