Dtum
Login with Facebookk
1905 | November

Baromfivásár Kecskeméten

Azt szokták mondani, hogy a magyar ember nem ért a kereskedéshez.
Annyi ebből az állításból igaz, hogy nálunk a honfoglalás óta egész a legújabb időkig mindig idegenek kezében volt a kereskedés. Az Árpádok alatt eleinte a bessenyők – a kik Pest városát is alapították – később a szaraczénok, végül pedig a zsidók képezték a kereskedő osztály túlnyomó részét. Velök együtt pedig az országban letelepedett németek. Később a czinczárok, a görögök és az örmények voltak a legügyesebb kereskedők, egészen a mult század elejéig. 

De talán túlzás lenne azt mondani, hogy a magyarban nincsenek meg a kereskedéshez megkivántató képességek.
Népünk el volt foglalva a katonáskodással, gazdálkodással, azért csak kivételesen adta magát a kereskedésre. De voltak a régi időkben is magyar származású kereskedőink. A Thökölyek családja például kereskedéssel szerezte vagyonát. Zrinyi Miklós a költő is emlegeti a kecskeméti „tőzséreket”. 

S a ki képet akar magának szerezni arról, hogy mennyi kereskedői vállalkozás lakik a magyar népben, az jól teszi ma is, ha ellátogat épen a kecskeméti piaczra, s megtekinti az ottani baromfi-kereskedést.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kereskedőnépek
Szabóné Fricska Anna

Szaracénok néven az Árpádok korában Dél-Magyarországon, Havasalföldön és Besszarábiában letelepedett mohamedán népcsoportok kereskedelemmel foglalkozó tagjait emlegették. Használjuk még az izmaelita szót is e népcsoport megjelölésére.


A cincárok a Macedóniából a XVIII. század végén hazánkba telepedett görög vagy román kereskedők voltak.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Alkuvás baromfira Baromfi elszállítása vasúton Kopasztás Legelésző libák a baromfitelep tarlóján
Cikk-ajánló
Berény Róbert kiállítása
Berény Róbert kiállítása a Fraenkel-szalonban érdekesen mutatta a...
Koburg Lujza herczegasszony titokzatos betegsége Koburg Lujza herczegasszony titokzatos betegsége
A szászországi lindenhofi intézetben él csöndben Koburg Lujza...
Péter czár a brutális tréfamester Péter czár a brutális tréfamester
A halhatatlan Shakespere lángelméje örök emléket emelt annak az...
Mért nem ment Sándor szerb király atyja temetésére? Mért nem ment Sándor szerb király atyja temetésére?
Erre egy velenczei olasz lap is azt írja, hogy Sándor királynak...
Wagner-novellák és cikkek Wagner-novellák és cikkek
A könyv címlapján magányosan gubbasztó férfi látható, ki egy domb...
Apróságok Apróságok
Konstantinápolyból táviratozzák, hogy Murad exszultán, kit három...
A modern gyermekgyógyászat legfontosabb fegyverei A modern gyermekgyógyászat legfontosabb fegyverei
Az elmúlt tiz-tizenőt esztendő alatt sok tekintetben átalakult a...
Kék pillangók - Erdős Renée verse
Kék pillangók szálltak fölöttem, Hogy a réten keresztül jöttem S...
Jugoszlávia elmélyíti politikai és gazdasági kapcsolatait a Róma-Berlin tengellye Jugoszlávia elmélyíti politikai és gazdasági kapcsolatait a...
Ciano gróf és Cincar-Markovics jugoszláv külügyminiszter vasárnap...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98