Magyarországnak és Ausztriának nincsenek a tengeren oly nagy érdekei, mint más államoknak. Messze Oczánokon túl nincsenek gyarmataink, sőt mi vagyunk az egyetlen úgynevezett „nagyhatalom”, a melynek egy igazi gyarmata sincs.

Tengeri kereskedésünk is csekély, gőzöseink nem szeldesik százával az idegen vizeket. S minthogy érdekeink a tengeren nem elsőrangúak, ezért hadi hajórajunk is nagyon szerény. Se a hajók számára, se azok nagyságára és erősségére nézve nem közelíti meg más nagyhatalmak hajóraját.

De azért a mi hadihajóink számára is nagy feladat vár egy esetleges háború idején. Angliával például nem viselhetünk tengeri háborút, de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen védtelenül hagyjuk partjainkat. Még kevésbbé jelenti azt, hogy szembe ne szállhassunk más kisebb államokkal a tengeren is.

S ha nem vár is elsőrendű feladat hajórajunk számára egy háborúban, mégis azon kell lennünk, hogy azt a feladatot, a mely vár reá, betöltse becsülettel.

Mindazáltal mi magyarok nem nagy érdeklődéssel viseltetünk hajórajunk állapota és fejlődése iránt. Az egész tengerpartunk csak egy csöppnyi, és az is igen messze esik tőlünk. A mi a tengerparton végbe megy, azt csak kevesen látják saját szemeikkel, mi többiek csak az ujságok hiradásaiból veszünk róla tudomást.

Valami nagy lelkesedés tehát nem igen ragad el bennünket, ha úgy hébe-hóba a hajórajunk megjelenik Fiuménál a magyar tengeren. E napokban is ottjárt, s ott tartotta a gyakorlatait. Fiume lakosai, a kik közvetlenül élvezik a tenger áldását, nagy érdeklődéssel nézték a jelenetet, de mi, a kik a szántóföldet többre becsüljük a haboknál, legföljebb reggeli kávé mellett az ujságokból olvassuk, hogy mi történt odalent a Quarneróban.

A nemzet érdeklődését felkelteni a tenger iránt, mindnyájunknak kötelessége. Ezért mutatunk be néhány fölvételt ezekről a gyakorlatokról, azok mégis elevenebb képet adnak az egészről, mint a puszta leirás.