Dtum
Login with Facebookk
1906 | Február

Leltározás a párisi templomokban

Az egyház és állam szétválasztásáról szóló kérvény végrehajtásának egy inkább zajos, mint fontos epizódja folyik le Francziaország-szerte. Az állam hivatalos közegei sorra járják a templomokat és leltárt vesznek fel az ott talált egyházi vagyonról.

 

Ez az eljárás nagyon sérti a katholikus hitbuzgóbbjait, mert a templomok profanizálását látják benne.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Francia kultúrharc
Lóczy István

A „Legkeresztényibb király és királyné” cím a francia uralkodók és hitvesük hivatalos címe volt, amivel a pápák burkoltan arra céloztak, hogy ezen derék uralkodó párok egyik fő feladata a kereszténység megvédelmezése, beleértve ebbe természetesen a keresztény világot vezető pápák megvédelmezését is. De azt is jelentette ez a kifejezés, hogy a francia uralkodók megkülönböztetetten fontosak voltak a pápák számára világi hatalmuk, vagyis a pápai állam szavatolásában. Nem árt, ha felidézzük, hogy a pápai állam eredetileg is a frank uralkodók adományaiból alakult ki.


A 19. században azonban történt néhány dolog, ami ezt a nagy hagyománnyal rendelkező kapcsolatot új alapokra helyezte.


A pápaságra nézve leginkább az olasz egységfolyamat jelentett súlyos veszélyt, pontosabban az a körülmény, hogy a pápai állam területét, sőt magát Rómát is belefoglalták az egységes olasz államba, utóbbit mint az egyetlen igazán megfelelő fővárost. A pápa ettől kezdve nem tárgyalt az olasz királlyal, és a legszívesebben azokkal sem, akik akár egy udvariassági látogatást is tettek a királynál, de egyrészt ez az álláspont nem mindig volt fenntartható, másrészt nem mindig volt előnyös, harmadrészt meg a dolgok nem változtak meg tőle. Így a legkeresztényibb francia uralkodó oltalmazó fellépésére most nagyobb szükség volt, mint szinte bármikor. Kisebb problémát jelentett ezzel kapcsolatban, hogy Franciaország időközben köztársasággá vált.


Továbbá mivel a királyság visszaállítására léteztek törekvések, és mivel ezeknek a törekvéseknek az egyik fő támasza éppen a katolikus egyház volt, a francia köztársaság harcot indított az egyház befolyásának csökkentéséért, az állam és az egyház szétválasztásáért, az oktatás irányításáért.
Ezt fejezte ki az a minden bizonnyal barátságos mozdulat is, amellyel a vatikáni francia követ megrázta a pápa kézcsókra nyújtott kezét. A francia állam mintegy ezzel a könnyed eleganciával jelezte, hogy megkezdődik az állam és az egyház szétválasztása.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98