Kovács Gusztáv, az ujonnan kinevezett hajdumegyei főispán január 2-án este áldozata lett a debreczeni közönség engesztelhetetlen gyűlöletének. Senki sem tudta bizonyosan a városban, hogy mikor fog az új főispán megérkezni Debreczenbe, de bizottság alakult, a mely szigorúan szervezte az ellenállást az új főispán minden intézkedésével szemben. A debreczeni főiskolai ifjuság, joghallgatók, bölcsészek és teológusok, sőt a gimnáziumi fiatalság is naponta őrséget tartott a vasutnál, mig január 2-ikán tudomásukra esett a főispán érkezése.

A városban elrendeztek mindent, hogy az új főispán szállást ne kapjon s ezért az állomásfőnök az állomási épület két szobját füttette be számára. Kovács Gusztávnak az este hat óra negyvenhét perczkor érkező vonattal kellett beérnie a debreczeni pályaudvarra. Az állomáson és környékén már öt órakor óriás néptömeg tolongott, az egész debreczeni polgárság és a főiskolai fiatalság, a mely két hullaszállító fekete kocsit kerített s két gebét fogott eléje. Így várták a főispánt az állomási épület előtt. A két szál rendes őrségen kivűl a kapitányság nem gondoskodott segitségről.

A főispán nem jelezte a hatóságoknak érkezése idejét s így nem is bocsájthattak rendelkezésére karhatalmat. A vonat berobogott. A főispán utolsónak szállott ki a fülkéjéből. Titkára, Szirmai Ödön miniszteri segédfogalmazó előbb szállott ki s a peron felé sietett. Valaki fölismerte.
- Itt van a főispán! – kiáltották százan is s a fiatalember visszamenekült az öklét és botokat emelgető tömeg elől egyik elsőosztályu kocsiba. A tömeg utána nyomult s már-már ki akarta kutatni a fülkéket, hogy a főispánt megtalálja, mikor az egyik vaggon lépcsőjén Kovács Gusztáv megjelent:

Herczeg János református tanító fölismerte és záptojást dobott feléje:
- Itt van a hazaáruló, gazember! Üssük agyon! – kiáltották s a következő pillanatban valaki elkapta a főispán lábát. A szerencsétlen ember lezuhant a földre s a tömeg irtózatos átkozódás és szitkozódás közben megtaposta. A különben erős testalkatu ember teljesen tehetetlenné lett. A felbőszült közönség fölemelte a magasba, a hol az ütlegek és a kő csak annál jobban érte. Kétségbeesetten rimánkodott a fékezhetetlen fiatalsághoz:
- Eresszenek el! Lemondok azonnal, esküszöm az egy élő Istenre, csak meg ne öljenek!...

Nem használt semmit. A kétségbeesett, elhaló hangot elnyomta a tömeg borzalmas diadalának lármája a vérző fejjel, kékrevert tagokkal hurczolták a főispánt az egyik hullaszállító kocsihoz. Egy darab ruha nem maradt rajta épen. A kalapját póznára tüzték, magát pedig vérbefagyva, rongyosan földobták a fekete kocsi tetejére.