Dtum
Login with Facebookk
1906 | Július

Japán elfoglalta Koreát

Japán, az ő diadalútjában nem állott meg Mandzsuriánál, hanem elfoglalta Koreát is. A tavaly novemberi egyezmény Koreával, az országot japáni fenhatóság alá vetette, ezt az egyezményt azonban a koreai császár nem akarta elfogadni, hanem szakadatlanul azon mesterkedett, hogy a hódítókat kiűzze az országból. Állítólag az orosz diplomáczia intrikávial szövetkezett, tény azonban mindenesetre az, hogy az egész országban japánellenes felkeléseket szított. A koreai császárt most a japániak fogolylyá tették.

 

A rendőrséget, a hivatalnoki kart, a közigazgatást átitatták japán elemekkel, a minisztereket és az ország kormányzására nemrég kiküldték Ito márkit. Ez az Ito márki most Korea igazi ura és a koreai császár az ő foglya. Ez az esemény valóban a világtörténelem egy lépése. A három sárga nemzet közül a legrégibb Korea. Tőle tanult Khina és Khinától Japán. A hatalmas kiterjedésű sárgáklakta terület, az óriási tömegű sárga nép valaha egy egészen külön kulturáju, hatalmas világ volt. Mint a mesebeli Atlantisz, elsülyedtek, szunyadt ez a régi kultúra, a mig most a három sárga nemzet legfiatalabbja, új, diadalmas életre nem támasztja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98