Dtum
Login with Facebookk
1906 | Június

Mótorvasutjaink Milanóban

Az arad csanádi vasuttársaság volt az első mely az országban komolyan kisérletezett mótoros vasuti kocsikkal.
Azóta amagyar államvasutak különböző vonalain, hasonló kisérletek folynak, de még mindég csak mint kisérletek. Eddigelé csakis a Weitzer-féle aradi kocsik váltak be, mert egyéb kocsiknál igen sok baj van, ugy a szénnel, mint különösen a vizzel. 

A külföld persze kényelmesen lesi, hogy mik lesznek a magyarországi kisérletek eredményei s majd már csak akkor megy bele a mótoros üzembe, ha látni fogja melyik rendszer válik be föltétlenül. 

Ezenközben azonban Arad fejti ki a legnagyobb tevékenységet, a miről legfényesebb az a bizonyság, a melyet e részben nemrég a volt kereskedelmi ministernél járt küldöttség tett kérvén a ministert hogy intézkedjék miszerint az Arad környékbeli motoros üzemű személykocsik bejárhassanak a város területére hivatásuknak megfelelőleg.

Ne kelljen nekik künn a messze fekvő állomásokon megállni, mint azt az ósdi lóvasuti társaság szeretné, mely régi jogaira támaszkodva, megakadályozza az immár lassanként 3 oldalról jövő mótoros vasuti személyszállító kocsiknak városi forgalmát. 

Ez a három rendes mótoros üzemű vasutvonal a következő: az arad-csanádi vasut, az arad-kunágotai vasut, és az arad-hegyaljai vasut, az mely utóbbi még építés alatt áll, azonban mindhárom vonalon már teljesen megoldottnak vélik a Weitzer-féle kocsikkal a forgalmat, a melynek mint annak idején megírtuk, dynamó üzemmel kapcsolatosan adják meg a mótoros üzemet.

Az arad-csanádi vasut legujabban egy uj mótorkocsit szerkesztett, melyet egyenesen Milanóba indított utnak a kiállításba. Oda tehát majd beeresztik a mótorkocsit, csak Aradra nem akarja beereszteni a az aradi lóvonatu társaság. 

No de így is jól van, csak jusson el egyelőre Milanóba és hirdesse ott a magyar waggon és gépgyárak dicsőségét, Aradra majd csak bejut idővel. 

Láttuk ezt a motorkocsit mielőtt tovább indult a nyugati pályaudvaron.
A kocsi berendezése mintaszerű két szakaszra egy második és egy harmadik osztályura van felosztva, olyan forma berendezéssel, mint ma szép, uj köruti villamoskocsijaink. Ilyen az ablakbeosztás is. A külső diszt nélkülözi, de a szin oly szép és oly komoly rajta, hogy az első pillanatra osztatlan tetszését nyeri meg mindenkinek. Szine sárga és világosbarna. A lámpák villamosak, a világítást azonban nem a minduntalan kicserélésre szoruló akkumulatorok nyujtják, hanem az a dynamogép, mily a motorüzemmel összefügg rajta. Ez a kocsi mindég tiszta marad, legfeljebb por lepheti be, de szénfűtés nem. 

Utja Aradról Szegeden át kitűnően sikerült Budapestig, innen Bécsig s a déli vasuton indult tovább Milanó felé.
Bécsben a remek alkotmánynak számtalan bámulója akadt és több hírlapiró és szakember indult vele utnak, akik nem győzik dicsérni, mily fényesen állotta ki a próbát a lejtős kanyargó pályán. Az utazók minden állomástól táviratokban számoltak be lapjaiknak a fényes eredményről s mondanunk sem kell, hogy ugyancsak minden állomáson a kiváncsiak tömege lepte el a pályaudvart. 

Magyar iparunk mindenesetre büszke lehet erre az uj kocsira, a mely nemcsak nálunk nemcsak Ausztiában, hanem az egész világon ujdonság és méltó feltünést fog kelteni a milanói kiállításon és hirdetvén Arad és a magyar ipar dicsőségét, mely a motoros vasúti kocsikban elvitte az egész művelt világ elől a pálmát.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98