Dtum
Login with Facebookk
1906 | Október

Cseh - magyar mérkőzés 4:4

3 óra 40 perczkor jelzi Heyne bíró a játék kezdetét. A nap oldalról sütött a pályára s így mindkét csapat nap ellen játszott. Kosek és Baumruck már a 3. és 4. perczben éles lövéseket intéznek a magyar kapura. Változatos küzdelem fejlődik ezután, mely 15 perczig tart. Domonkos remek védései tapsra ragadják a közönséget. A 32 perczben Jenny (Stary) a magyar védelmet kicselezve, védhetetlen gólt lő. Felállás után a magyar csatársor támad és erősen szorongatja a cseh kaput, de csakhamar a csehek veszik át a támadást.

 

A 33. perczben a magyar fedezet és csatársor együttes lerohanással közelíti meg a cseh kaput, amelybe Horvát védhetetlenül juttatja a kiegyenlítő lövést. Ezután Kosek szerzi meg a labdát, de támadása eredménytelen. A 38. 39. perczben Molnár II. és Horvát süvítő lövései a cseh kapu mellé jutnak. A 41. percben már a cseh kaput éri veszélyes támadás és a Jenik kezéből kieső labdát, csak Benda elszánt védelme menti. Horvát süvítő lövése és a bírói síp egyidejűleg fejezik be a félidőt, mely 1:1 eredménnyel végződik. Korner arány 4:1 a csehek javára.


A II. félidő elején Milda lába megrándul és a csehek nélküle játszanak. A magyarok, akiken alig látszik az első félidő erős tempója, ugyszólván uralják a helyzetet és a 9-ik perczben Horvát védhetetlennek látszó lövését Jenik pompásan védi. A magyar csatárláncz a fedezetektől előresodorva támad Jeni a 14-ik perczben kiszaladt s az ügyesen elfogott labdát Károly a kezéből kirugja s a cseh kapuba juttatja.

 

Felállás után remek kombináczióval támadnak a mieink, mely támadást a hátvédek erősen elősegítik s az általuk Schosserhez juttatott labdát az utóbbi Sebestyénhez ívezi, akitől erős futás közben Károlyhoz, majd Horváthoz jut a labda. Horvát a labdát Molnár II.-höz emeli, aki remek fejpassz-al gólt és frenetikus tapsot arat.

A 19. perczben Baumruck átfutja a magyar védelmet és védhetlen gólt lő. A magyarok támadása a 21. és 24. perczben kornert eredményez, a 29. perczben már a csehek jutnak kornerhez, viszont a 32. perczben már ujra Molnár II. intéz gyenge lövést a cseh kapura, melyet Jenik könnyen véd. Tapsra ragadta a közönséget, a mikor a kis Szondi három cseh csatártól veszi el a labdát és éles lövést intéz a cseh kapura. A 37. perczben Baumruck támadása kornert ér el. A korner utáni támadásból Jenny páratlan szép gólt lő. Ekkor 3:2 volt az eredmény.

 

A magyarok eddig még soha sem látott erőfeszítéssel, tűzzel és lelkesedéssel támadnak, melyben a kapust kivéve az egész csapat részt vesz és sikerül is a 41. perczben a jobboldali csatársor gyönyörű támadása által teremtett helyzetből Horvátnak védhetlen gólt lőni.

 

A nagy csöndet és konsternácziót, amely a magyarok vezető gólját követte, csakhamar az erősen Kosekre játszó cseh támadások váltották fel. Jenny remek támadását Manglitz akadályozza s a 18 méternyiről megítélt szabadrugás veszélye még alig hárítattott el, amikor leírhatatlan lelkesedés közben Kosek a 43. perczben a kiegyenlítő gólt lövi. A játék a magyarok támadása után 4:4 eldöntetlen eredménnyel végződik. Korner arány 3:3 volt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98