Dtum
Login with Facebookk
1907 | Április

Földmivesek gyülése

Az Országos Munkásvédő Szövetség a husvét két napján Turkevén tartotta meg az évi nagygyülését.
A gyülés vidéki küldöttei, köztük szerbek, németek és románok, meg a középponti vezetőség Mezőfi Vilmos képviselővel már szombaton Turkevére érkeztek, a hol nagy ünnepséggel fogadták őket.

Még szombaton este tartották meg az előértekezletet a turkevei munkások egyesületi helyiségében, a melynek falait vörös posztóval vonták be. Az értekezleten 132 község 159 küldöttje vett részt, a kik megállapították a nagy gyülés munkaprogramját.

Husvét vasárnapján reggel kezdődött a nagygyülés, a melyen már 242 község 427 küldöttje jelent meg. A gyülést Mezőfi Vilmos a szövetség elnöke nyitotta meg. Jelentésében előadta, hogy már 700 községben alakítottak szakcsoportot s még 400 község csatlakozik a szövetséghez.

Több sérelem ismertetése után kifogást tett Andrássy belügyminiszternek egyik rendelete ellen, a mely szerinte erősen korlátozza a gyülekezési szabadságot.

Azután Ramberger János pénztáros tett jelentést, a mely szerint a szövetség a mult évben körülbelül hetvenezer korona forgalmat ért el.

Az egyes kiküldöttek jelentései és panaszai során szó esett az arató-sztrájkról is, mire a vezetőség kijelentette, hogy az arató-sztrájk ellen egész erővel küzd, mert az a végső eszköz s mivel békés szervezkedéssel is el lehet érni a kitűzött czélt, a munkások sorsának javítását. Az arató sztrájk különben a népre is eredménytelen és káros. A küldöttek elfogadták a vezetőség álláspontját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98