Az 1824. év szeptemberének 16-án, abban a pillanatban, midőn XVIII. Lajos utolsót sóhajtott a Tuileriák palotájában levő hálószobájában, az udvaronczok a Diána-galériában voltak összegyülekezve. az angoulémei herczeg és herczegné, Berrry herczegné, az orléansi herczeg és herczegné, a párisi érsek és az orvosok a haldokló szobájában tartózkodtak.

Mikor a király kiadta lelkét, az angoulémei herczeg, ki most trónörökös lett, letérdelt atyja, az új király előtt és mély tisztelettel kezet csókolt neki. A herczegek és herczegnők követték példáját s X. Károly zokogva ölelte meg őket. A király szentelt vizet öntött a halottra, annak jéghideg kezét megcsókolva.

Pillanat mulva Blacas gróf feltárta a terem ajtóját s felkiáltott: "Uraim, a király!". És X. Károly megjelent az udvaronczok előtt, kiknek serege egyszerre körülözönlötte őt. A király nem akar a Tuileriákban maradni, hol XVIII. Lajos kihült teste fekszik s már másnap reggel Saint-Cloudba megy egész udvarával.

Arcza halovány, szomorú, a mikor a nyolcz lovas királyi kocsin megérkezik. "Egyedül akarok lenni" - mondja környezetének. Uralkodásának első napja is már oly szomorú, mint az utolsó, hat esztendő multán. "Királynak lenni? a legrosszabb szerep" - mondta unokája, a berry herczeg leánykája különös előérzettel. Pedig látszólag semmi se fenyegeti őt.

A köztársaságra senki se gondol; a sasfiókot fogolyként őrzik Schönbrunnban, miféle kilátása lehetne a tizenhárom éves Napoleon-ivadéknak a X. Károly helyére ülni? Ki lenne a régens? Egy Bonaparte avagy Mária-Lujza, ki mindent oly hamar elfeledett? Mindezek csak a képzelődés birodalmába tartozhattak. Az orleánsi herczeg pedig épen egyike volt a király legalázatosabb híveinek.

"Saint-Cloudtól a Notre-Dameig és onnan a Tuileriákig, a királyt mindenütt lelkesült kiáltások, a szeretetnek és ragaszkodásnak számtalan jelei kisérték" - írja Berry herczegné gyermekei nevelőnőjének, a király szeptember 27-ki párisi bevonulásáról. A három nap mulva megtartott katonai szemlén, a Mars-mezőn oly meleg ünneplésben van része, minő nem jutott ki Napoleonnak legnagyobb győzelmei idején sem.

"Kevés uralkodó foglalta el trónját kedvezőbb előjelek mellett, mint X. Károly" - írja egy történetíró, ki pedig épen nem elfogult a restauráczióval szemben. A király és az oszág egyesülésének valóságos mézes hetei telnek el.

II.
A franczia királyok ősi koronázó városa: Reims rendkívül mozgalmas képet mutatott már a hajnali óráktól kezdve az 1825. év május 29-én. Már reggel négy órakor kocsik robogása veri fel az embereket álmukból; öt órától kezdve özönlik a meghívottak raja a székesegyházba. Az ég derült, mintha oly örökös derüt ígérne a XVIII. Lajos utódának is egész uralkodása alatt.

Negyed hétkor a székesegyház már telve van a fényes közönséggel, mely X. Károly felkenésének tanuja lesz. Az idegen uralkodók rendkívüli követekkel képviseltetik magukat. A látvány nagyszerű. az érdeklődés központja az a fülke, melyben a trónörökösné, Berry herczegné s az orleánsi herczegné s leánya foglalnak helyet. Az udvar hölgyeinek ruháin vakítón csillog a sok drágaság, míg az oltár száz meg száz gyertyájának lobogó lángja a korona gyémántjain s az egyéb koronázási jelvényeken sugárzik vissza.

X. Károly bensejében mindenesetre különös érzelmek viharzottak most, midőn a reimsi érsek palotájából, hol az éjszakát ősi szokás szerint töltötte, Clermont-Tonnerre és Fare bibornokok által elhozva, bevonult a székesegyházba.

Ötven év előtt, 1775. év junius 11-én mint tizenhét éves ifjú vett rész fivérének: XVI. Lajosnak ugyanitt végbement megkoronázásán. Bizonyára nem gondolta volna akkor még, hogy oly véres drámák után egykor őt is, mint megkoronázandót fogják ide kísérni. A király még pár napig marad Reimsben a koronázás után s junius 6-án megtartja ünnepélyes bevonulását Párisba, s azt a mulatságok, ünnepélyek szakadatlan sora követi.

De bár a királyt mindenkor lelkes ünneplésben részesítik, némi nyugtalanító jelek kezdenek máris mutatkozni. X. Károly, a kit Reimsben felkent az érsek, még se törölte ki egészen Napoleonnak emlékét, kit a pápa koronázott meg. És lappangva él és működik már az Orleans párt is.

Pedig ha csak a személyes jó tulajdonokon fordult volna meg a dolog, X. Károlynak mitől se kellett volna trónját félteni. Legelkeseredettebb ellenségei se tagadhatták, hogy egész lényében volt valami nagyon is megnyerő s jellemének alapvonása a jóság.

Mindenkit meg akar nyerni magának, a ki csak feléje közeledik s ebben az igyekezetében majdnem a nőies kaczérságig megy. "Ha XVIII. Lajosnál az ember majdnem meg volt félemlítve annak imponáló modora által, úgy X. Károlylyal szemben viszont igyekezni kellett az embernek el nem feledni, hogy egy királylyal beszél" - mondja egyik jellemzője.

Magánéletének tisztasága még csak emeli az iránta köteles tiszteletet; erkölcsei kifogástalanok. 1805-től kezdve özvegy lévén, nem nősült meg többé. A női nemmel szemben való lemondása, melyre kedveltjének: Polastron grófnénak 1803-ban bekövetkezett halála óta határozta el magát, annál szebb vonása, mert eltekintve a születése és rangja által adott varázstól, sokkal tovább hódító alak maradt, mint a hogy kora ezt különben megengedte volna.

Leggonoszabb ellenségei se tudták egyetlen kedvenczét se említeni s azok a botrányok, melyek majdnem összes elődeinek udvarára homályt vetettek, az ő udvarában soha elő nem fordultak. Mindezek daczára a X. Károly uralmának kezdete ép olyan, mint a XVI. Lajosé. A két fivér olyan utazókhoz hasonlít, a kik a hajnali nap ragyogása, az ég felhőtlen tisztasága által elcsábítva örömmel és bizalommal kelnek útra s egyszerre csak vihar lepi meg őket.

Az új II. Jakab azt hiszi, hogy királysága véget vet megpróbáltatásainak s számkivetéseinek. Azt hitte, hogy vége van a forradalomnak, pedig a forradalon, mely trónjáról elsepri, még csak ezután volt kezdetét veendő.