Dtum
Login with Facebookk
1907 | Április

Erélyes fellépés a lázadó romániai parasztokkal szemben

Az új román kormánynak csakhamar alkalma nyilt arra, hogy erélyét s a lázadás megfékezésére való képességét bebizonyítsa. Első intézkedései arra vallanak, hogy a jó szándék meg is van benne az erélyes föllépésre. Két tagja, a kultusz- és a közmunkaminiszter, a lázadás helyszinére utazott, hogy személyesen járjanak közbe a lázadók vezéreinél a béke érdekében. Ezenkívül a kormány kiáltványt bocsátott ki a lázadókhoz, mely által tudtukra adja, hogy egy földmíves-bankot szándékozik alapítani, melynek föladata lesz a parasztok részére a birtokvételt megkönnyíteni és a nap adóterhein is szándékozik könnyíteni.


A lázadás elfojtására tett intézkedései közül pedig említésre méltók: az újabb katonai erő mozgósítására és az izgatók elfogatására tett intézkedései. Az elfogott izgatók közt van Vasescu, a hirhedt botosáni prefektus is. Különben a régi prefektusokat mind elbocsátották és helyökbe újakat neveztek ki, még pedgi a vidéki liberális pártkörök vezéremberei közül, akik a lázadókkal már előbb is szoros érintkezésben voltak s a kiknek a fölkelés előidézésében is tetemes részök volt.

Ezekre az intézkedésekre sürgős szükség is van, mert most már a lázadás átcsapott a tulajdonkpeni Románia területére is és egyszerre lángba borult az egész Duna völgye. Krajova, Plojesti, Alexandria, Turnu-Magurele, Gyurgyevo, Braila és Galacz környéke a lázadók hatalmába került, akik kitűnően vannak szervezve s vezéreik sok helyen papok és tanítók. A Duna bolgárországi partjairól látni lehet az égő községek lángjait s hallani az ágyúk dörgését, puskák ropogását. A lázadók most már nemcsak rabolnak, gyilkolnak, hanem gyujtogatnak is.


Galac mellett márczius 27-én olyan kemény harcz volt katonák és zendülők között, hogy a katonaság ágyúval lőtt a parasztokra. Erről a véres eseményről a következőket jelentik: 28-án éjjel éjféltájban háromezer fölkelő paraszt ostrommal be akarta venni a sorompót, a melyet csak gyönge gyalogcsapat védelmezett meg. A parasztok első rohamra bevették a sorompót és visszaverték a katonákat. Már most nyitva állott előttük az út a városba. A fölkelő sereg mindenekelőtt a külvárost árasztotta el és sorban kifosztotta az összes házakat.

 

Arra a hírre, hogy a fölkelők benyomultak a városba, három gyalogos zászlóalj rohamlépésben és fölszegezett szuronnyal sietett a fosztogatók elé. Azonban a fölkelők nem vonultak vissza, hanem ellenkezőleg ők maguk támadták meg a katonákat, kővel dobálták őket s revolverből meg puskából lőttek rájuk. Erre a csapat élén álló ezredes háromszor fölszólította a fölkelőket, hogy oszoljanak szét és a mikor a harmadik fölszólítás sem használt, sortüzet vezényelt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A romániai parasztlázadás A romániai parasztlázadás
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98