Dtum
Login with Facebookk
1907 | December

A debreczeni birkozóverseny

A mult vasárnap rendezte a Debreczeni Akadémiai Athletikai Club a Főiskolai Sport Szövetség megbízásából az első főiskolai birkozó bajnokságot s ezzel egyidejűleg a nehézsulycsoportban nyilvános verseny volt Debreczen szabad királyi város bajnokságáért.


A Főiskolai Sport Szövetség megbízottja lendületes szavakkal nyitotta meg a délelőtti előmérkőzéseket s aztán a versenyzők nagy bámulatára az uj szabályok értelmében tett intézkedéseivel az uj birkozó szabályok alapján bonyolította le a versenyt.


Rudolphy (DTE.) a bírói tisztet közmegelégedéssel töltötte be. A könnyűsulyban érdekes küzdelmet alig láttunk; annál több unalmasat. Néhány egyenlő rangu s egyenlőtlen gyenge klasszisu birkozó 50-60 p. küzdelmet produkált, de ezek ötlet, technikai tudás s erőben szűkölködtek.


Első Lolloch László (Postás v. Gyógyszerész) lett. Hollubán tanítvány; elég ereje, fürge munkája s egy kis szerencséje volt, mindezzel könnyen meg lehetett nyerni a versenyt. Patay-ban (Pozsony) nagyot csalódtunk : technika hiányában s a tréning élet fumigálását ő maga érezte a legjobban. Végkimerülése folytán még a második díjat sem kapta meg, bár nem tudjuk, hogy az uj szabályok értelmében joga van-e a versenybíróságnak a küzdelmet félbeszakítani s folytatását máskorra kitűzni? Ha nincs, akkor milyen szabályok alapján tette?

 

Említésre méltóan dolgoztak: Törökfalvy, Radvány és Klein. Hogy milyen eredményeket fognak elérni, ez csak tőlük függ; képességeik szép reményekre jogosíthatják fel őket.


Földessy Tibor klasszisát egy sem közelítette meg. Annál örvendetesebb volt a középsulyban Luniser (Pozsony) szereplése. Valóban megérdemelte a bajnokságot. Gyönyörűen dolgozik, preczíz fogásai, kiforrott technikája arra engednék következtetni, hogy a középsulyban ő a legjobb magyar birkozó.


Nehézsulyban Payr Hugónak (MTK.) nem volt ellenfele s csak Luntzerrel iskolázott, hogy a birkozás technikai szépségeit megismerhesse a debreczeni közönséggel.


Az értékes díjak kiosztása előtt Erész rektor szép szavakkal emlékezett meg az ev. ref. kollegium régi magyar sportéletéről, majd a jelen viszonyok vázolása után a versenyt befejezettnek nyilvánította.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Birkózók Payr Hugó birkózó bajnok
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98