Dtum
Login with Facebookk
1907 | Február

Ipari kishírek

A Gizella-gőzmalom rt. febr. 4-én tartotta első évi közgyűlését. Az igazgatósági jelentés kiemeli, hogy a társaság 1906. évben – jóllehet a szükséges átalakító munkák és a munkások bérmozgalmai az üzemet ismételten és hosszabb ideig hátráltatták, - mégis közel egy millió métermázsa buzát dolgozott fel.

A társaság 369,342 K nyereséget ért el, mely összegből 180,000 K-nak értékleírásra való fordítása után 189,342 K tiszta nyereség. Az igazgatóság azt javasolja, hogy az igazgatóságnak és a hivatalnokoknak 26,507 K-val való jutalmazása után 160,000 K-t fordítsanak osztalék-fizetésre (részvényenkint 40 K), 2834-65 K-t pedig vigyenek át uj számlára.

A közgyűlés elfogadta az indítványt, megadta a felmentvényt és Katona Zsigmond ügyvezető igazgatót beválasztotta az igazgatóságba. A felügyelő-bizottság tagjai lettek: Dalnoky Béla dr., Egger Gyula, Engel Gyula (uj), Fürst László, Gutmann Arthur báró (uj) és Keleti Kornél dr. – Az igazgatóság Lubelsky Frigyest igazgatóhelyettessé nevezte ki, Krausz Miksa irodafőnököt pedig czégjegyzési jogosultsággal ruházta fel. 



A Concordia gőzmalom rt. 1906. üzletéve 170,749 K tiszta nyereséggel zárult, melyből 166,126 K-t az áthozott veszteség kiegyenlítésére és leirásokra fordítanak, a fennmaradó 4623 K-t pedig uj számlára viszik át. 


Az első budapesti gőzmalmi rt. az 1906. évre részvényenként 60 K = 12% (mint tavaly) osztalékot fog fizetni. 


A Magyar gipszkereskedelmi rt. az 1906. évben 267 K veszteséggel dolgozott, melyet az 1905 évi 648 K nyereség-maradványból fedeznek. A társaság a Trencséni gipszművek Drucker és Defris czéggel szerződéses viszonyba lépett a nevezett czég termékeinek kizárólagos elárusítására.

Uj szerszámgyár Szabadkán

Hirmann István és fia budapesti érczárugyáros czég Szabadkán szerszámgyárat szándékozik létesíteni, ha a város ingyen telket, adómentességet és 15 év mulva visszafizetendő 150,000 K kamatmentes kölcsönt engedélyez e czélra. A telket és az adómentességet a város már engedélyezte, a kölcsön iránt a legközelebbi közgyűlés fog határozni. 


Sorg malom rt.
(Bajmok) czég alatt a bácsmegyei Bajmok községben uj vállalat alakult, mely a sertéshizlalást és malomipart üzi. Alaptőkéje 160,000 K (800 drb 200 K-s részvény). Az igazgatóság tagjai; Füredi László, Kunetz Kálmán, Révész Ottó, Szabados József, Czetti József, Margit Pál, Kollér Ferencz, Schön Tamás, Szvoboda Antal, Révész Ernő dr. 


Uj zománczedénygyár rt. Füleken

Füleken Mészáros Ádám, a Sternlicht-féle losonczi zománczedénygyárnak volt vezetője, nagyszabású zománczedénygyárat létesít, részvénytársulati alapon. Az uj vállalatot, hír szerint, a Beszterczebányai takarékpénztár finanszírozza. 


A Zsolnai cellulozegyár rt. febr.27-iki közgyűlésén az igazgatóság javasolni fogja az alaptőkének 1.300,000 K-ról 2millió K-ra való felemelését, 3500 drb 200 K-s részvény kibocsátásával. A társaság 1905-ben alakult, mérleget még nem tett közzé.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gizella-gőzmalom Concordia gőzmalom rt. részvénye A tordai cellulózgyár
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98