Dtum
Login with Facebookk
1907 | Február

A B.T.C. jubileumi bankettje

A football-sport megalapításának 10-ik évfordulója ünnepére a B.T.C. bankettet rendezett. Itt a B.T.C. serlegeivel és díjaival gyönyörűen feldíszített asztalai mellett találkoztak mindazok, akik a barátság és elismerés adóját jöttek leróni az alapító egyesületnek. Itt volt a fővárosi és vidéki sportegyesületek színe java, a magyar szövetségek képviselői.


A felköszöntők sorát a B.T.C. elnöke Teleki Sándor gróf nyitotta meg, szeretettel üdvözölte a megjelent vendégeket, kik a B.T.C.-al együtt óhajtják ünnepelni a hazai labdarugás megalapításának évfordulóját. Utána Iszer Károly – maga egyike az alapítóknak – emelkedik szólásra. Vázolva, a világ football sportjának multját, benső szavakkal emlékszik meg az első magyar kísérletezőkről. Dr. Ottó Józsefről, ki már 1892-ben – bár a rugby szabályai szerint – igyekszik tanítványaival e játékot megkedveltetni. És Ottó elérte, hogy a football a közoktatásügyi miniszter által a középiskolákban ajánlott játékok közé felvétetett.

 

Utána a M.A.C. kísérlete nem jár eredménynyel, csak mikor a B.T.C. Stobbe agitácziójára és Ray, valamint a helybeli angolok vezetése alatt nagy anyagi és erős erkölcsi kötelezettségek mellett foglalkozni kezd a footballal. Akkor ver gyökeret hazánkban e játék, melyet ma már tízezrek gyakorolnak.

 

Megemlékszik azután az M.L.Sz. alapításáról és egészséges irányító hatásáról. Az alapítók egészségére, a football virágzására üríti poharát. Jász Géza (B.T.C.) méltatja beszédében az M.L.Sz. működését, köszönetét fejezi ki a sajtónak és a közönségnek, mely szerető támogatásával tette lehetővé és könnyebbé a B.T.C. munkáját.

 

Utána Kárpáti Béla (F.T.C.) az M.L.Sz. uj elnöke a szövetség nevében rója le elismerését  és kéri, hogy a szövetséget mindig oly híven és lelkesen támogassa mint ezideig tette. A Testedző Szövetség nevében dr. Czölder János alelnök, a B.Versenypálya Szövetség nevében dr. Dózsa Ferencz alelnök mond igen hatalmas toasztot. Az előbbi a B.T.C.-nak a harmonikus test neveléséért, az utóbbi pedig az első magyar modern football-pálya megalapításáért mond az egyletek nevében köszönetet. Most ünnepi és gyönyörű aktus következett. Balogh Hugó lelkes beszéde után az egyesületek : F.T.C., M.T.K., Rambler, 33 F.C., Törekvés F.C., Főv. T.C., Kőbányai T.E., Pozsonyi T.E., sorjában teszik le az elismerés babérkoszoruját a B.T.C. viharedzett lobogójára.


Különösen a 33-as F.C. képviselőjének Kiss Gyulának szavai, melyekkel egylete koszoruját a B.T.C. zászlójára helyezte el váltottak ki frenetikus tapsot a jelenlevőkből. Kiss a következőket mondta:
„Mindig legnagyobb vágyunk volt, azon egyesületet, melynek zászlóját most a 33-as F.C. nevében megkoszoruzom, legyőzni. Vágyódásunk nem teljesült. De megnyugvást találunk abban, hogy mindig nemes ellenféllel állottunk szemben!"


Hajós Alfréd a B.T.C. választmánya nevében intézett lelkes buzdító beszédet a játékosokhoz, kérvén őket, hogy ezután is megtartva intelmeit, a football-sport igazi szellemében küzdjenek a zászlóért. A játékosok nevében Kisfaludy Árpád mondott keresetlen meghatott szavakban köszönetet. Most a B.T.K. tavalyi, Tornaszövetségi és pozsonyi vándordíj győzteseinek gróf Teleki Sándor osztotta ki a győzelmi érdemeket. Ugyancsak mostan osztotta ki a a leghűségesebb játékosoknak a B.T.C. díszített ezüstérdemeit.

 

A kiosztás után ismét gr. Teleki beszélt. Buzdít minden ténykedésben, főképen a sportban arra az elvre melyet ő is mindig követett: hogy „mindent a hazáért és annak erősítéseért!”


Az ünnepi banketten mintegy 150-en vettek részt, igen sokan táviratot küldöttek. A késői órákig ünnepelték football-sportunk alapítóit, Iszer Károlyt, Stobbe Ferenczet és Rav Ferenczet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A B.T.C. 1897. okt. 31-én szerepelt csapata Az első bajnoki mérkőzés plakátja. BTC-BSC A BTC első bajnok csapata: Állnak Harsády, Klebersberg, Bádonyi, Minder, Buda, Lucius, Róka, Skrabák, Iszer. Ülnek Cservenka, Ordódy, Windett Magyarorszag bajnoki football-csapata a BTC A Football-torna első győztese a B. T. C. A B.T.C.-Slavia meccs 2. képe A BTC csapata a Casuals együttesével 1905-ben Iszer Károly a BTC művezetője és vezére Ray Ferenc Hajós Alfréd
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98