Dtum
Login with Facebookk
1907 | Február

A „Sport-Világ” III. tornaversenye

A „Sport-Világ” III. tornaversenye február hó 20-án, este 7 órakor folyt le a Budapesti (Budai) Torna Egylet (I. ker. Attila-utczai) tornacsarnokban.
A verseny kezdetére nagyszámu érdeklődő közönség gyűlt össze, melynek soraiban – a budai szép hölgyek mellett – ott láttuk a sportélet sok kitünőségét. A Magyarországi Testedző Egyletek Szövetsége testületileg képviseltette magát. A rendezés ezuttal mintaszerű volt, ami a Budai Torna Egylet vezetőségének és Bély Mihály művezetőnek az érdeme.

Köszönetünket fejezzük ki ezuton is dr. Wein Dezső, Kmetykó János és Bábel Rezső uraknak, kik szívesek voltak a versenyben bíráskodni.


A versenyre a B.T.C., a N.T.E., a B.B.T.E., a M.T.K., a M.A.F.C. és a Keresk. A.O.E. mintegy harmincz nevezést adtak le. A versenyek mindvégig érdekesek voltak s ezuttal is tapasztalhattuk, hogy mennyi nyeretlen versenyzőnk van még, akik mindamellett igen jó klasszist képviselnek.


A III. oszt. verseny (nyujtó) győztese Gyarmathy Béla (B.T.C.), a II. oszt. verseny (lovon) győztese Helvey Géza (B.B.T.E.) lett, akik mindegyike már képzett tornász. Mindkettő szépen dolgozott és győzelmüket jól megérdemelték. Szépen dolgozott a többi helyezett  is.


Az I. oszt. versenyt (m. korlát – m. ugrás) Kovács Nándor (B.B.T.E.) nyerte meg, Szűcs Vilmos (B.T.C.) előtt harmadik lett Vorsatz Lipót (B.B.T.E.). Kovács 175 cm.-t ugrott és a szeren is elég jól dolgozott. A korláton legjobban tornászott Szücs, de Kovácsnak a magasugrásban elért pontszámait behozni képtelen volt. Bebizonyosodott ezuttal, hogy az összetett tornászati versenynél legalább is két szert és egy athletikai számot kell előírni, hogy arányos legyen a verseny.

Ajánlhatjuk e helyütt a Szövetség figyelmébe azt, hogy külön pontozást kellene megállapítani a magasugrásra és pedig egyet a deszkáról és egyet a földről történő magasugrásra.
E versenyben Kovács 175, Vorsatz 165 és Szűcs 155 cm.-t ugrott. Kovács 10, Vorsatz 7, Szűcs pedig 5 pontot kapott az ugrásra.

 

A verseny eredménye:


I. oszt. verseny:
1. Kovács Nándor (B.B.T.E.)
2. Szűcs Vilmos (B.T.C.)
3. Vorsatz Lipót (B.B.T.C.)
4. Bak Sándor (B.T.C.)


II. oszt. verseny:
1. Helvey Géza (B.B.T.E.)
2. Schwatsek Ágoston (B.T.C.)
3. Tull Géza (M.T.K.)


III. oszt. verseny:
1. Gyarmati Béla (B.T.C.)
2. Kozák Endre (B.B.T.E.)
3. Krammer Mihály (M.T.K)
3. Fömmel Lajos (B.B.T.E.)
holtversenyben.


A versenyek után Iszer Károly a Sport-Világ kiadó-társaság nevében kiosztotta a díjakat, további munkára és kitartásra serkentve a tornászokat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98