Dtum
Login with Facebookk
1907 | Február

Mozgófénykép-csalódás

Azok, a kik több mozgófényképet láttak, megfigyelhették, hogy némely képnél a gyorsan gördülő kocsi kerekei látszólag nem forognak. Különösen a mozgókép tüzoltókocsijain tapasztalhatjuk ezt a rendellenességet. Sokan ezt annak tulajdonították, hogy a valóságban is mozdulatlanok a kerekek s a kocsi csúszik a talajon. Ennek pedig más a magyarázata. Néhány körülménynek az összejátszása csalja meg a szemet.

A mozgófénykép felvétele úgy történik, hogy a fényérzékeny filmszalagon – a készülék működésének következtében – egymásután rögződnek meg az apró képek. Minden kép egy-egy mozdulatot örökít meg. Miután egy pillanatfelvétel elkészült a szalagon, elzáródik a gép objektívje; ezalatt hirtelen elugrik az exponált kép s helyébe megáll a szalag s ismét egy pillanatfelvétel készül, s az objektiv zárólemeze megint kirekeszti a fénysugarat a készülék sötétkamrájából.

 

Mialatt pedig ezek a hirtelen elsötétülések végbemennek, a valóságban már más helyzetet vesznek fel a mozgó tárgyak s így a következő pillanatfelvétel a mozdulatoknak egy alig észrevehető ugrását örökíti meg.

A gyors menetsebességű kocsik, mint például a hintók és tűzoltókocsik kerekeit úgy készítik, hogy azoknak küllői sűrűn legyenek egymás mellett azért, hogy vékonyságuk mellett is elbírják a tengelyekre nehezedő járművet.

Ha ilyen sűrű küllős kerekű kocsi gyors mozgásban van s erről mozgófénykép-felvételt készítünk, akkor nagyon könnyen bekövetkezhetik az, hogy a gépen a két egymásutáni felvétel időköze éppen akkora, hogy azalatt a gyorsan gördülő kerék küllői akkora mozgást végeznek, a mi megfelel egyik küllőnek a másiktól való távolságának, vagyis minden küllő odáig jut, a hol az előtte lévő volt az elmult felvételnél.

Ebben az esetben a keréknek a két képe ugyanolyan látszólagos helyzetben mutatja a kereket, mint a milyenben előbb volt. Tehát a kereken nem vehető észre a mozgás; csupán a kocsi jutott valamivel tovább a képen. Így keletkezik a csalódás a vetített képet nézve.


Természetes, hogyha a kerék lassabban, illetve gyorsabban forog, vagy pedig a felvevő gép változtatja meg működésének sebességét, akkor a mozgókép sem játszsza ki a valóságot hamis felfogásával.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98