A harmadik egyetem. Homérosz szülőhelyének dicsőségeért hét város versengett, a mesebeli király lányának tizenkét levente volt hajlandó sikra szállani a kezéért: de se Homérosz bölcsőjét, se a mesebeli herczegnőt nem kivánta annyi pályázó, a hány magyar város a születendő harmadik egyetemért udvarol, argumentál és viaskodik.

Ilyen körülmények között nagyon megeshetik, hogy a harmadik egyetemből nem lesz egyetem, mert Bölcs Salamonnak is minden bölcsességére szüksége volt, csak hogy két anya között is megtalálja az igazit. Most meg nem is két anya erősködik a jussa mellett, hanem legalábbis tizenkettő.

A Bölcs Salamonnak egész kongresszusára lenne tehát szükség, hogy a nagy kérdés megoldható legyen. Ennyi sok Bölcs Salamont pedig honnan vegyünk ebben a szükös világban? De ha a sok bába között csakugyan el találna veszni a még meg se született gyerek, ez a viaskodás nem marad eredménytelen. Kedves és értékes tanulságok maradnak meg belőle.

Először is új és nemesebb tartalmat nyer az a sokszor fölcsattanó mondás: mi kell a magyarnak? Eddig erre a kérdésre sok minden tréfás szó volt a válasz. Most megkaptuk rá a komoly feleletet. Egyetem kell a magyarnak. Ez az egyik eredmény. A másik eredmény pedig ott van a szónokok argumentumaiban, a melyekkel a maguk álláspontja – sokszor a maguk kerülete – mellett érveltek.

Elolvasván ezeket a fejtegetéseket, örvendő lélekkel kell meggyőződnünk róla, hogy csakugyan egész sereg város van Magyarországon minden föltétellel teljesen fölszerelt és méltó arra, hogy kulturális központ legyen, érdemes otthona egy egyetemnek.

A mostani viszonyok között ez is kalamitás, valósággal embarras des richessen, megtorlódása a gazdaságnak, de ez egy igen dicséretes és örvendetes kalamitás, sokkal kellemesebb, mint ha azon kellene mulnia a harmadik egyetem fölállításának, hogy egy olyan hely se lenne, a mely megérdemelné. De mert épen megfordítva áll a dolog, az ember igazán azt se tudja, hogy mit mondjon. Azt-e , hogy: sajnos! vagy azt-e, hogy: hála istennek!