Csaknem egyidejűleg négy budapesti színházban négy új külföldi mű került bemutatóra: a Nemzeti Szinházban a német Wildenbruch „ Rabenstein Bersbé”-ja, a Vígszinházban a franczia Wolff „ Ingovány”-a, a Magyar Szinházban az angol Wilde „ Dorian Gray-ja és hogy a külföldi költők versenye teljes legyen, a Népszinházban az orosz Dosztojevszki „Raszkolnikov”-ja. Azt hisszük, hogy ennél többet már egy kozmopolita sem követelhet szinpadainktól.

Félreértések kerülése czéljából megjegyezzük, hogy igenis szükségesnek tartjuk a külföld mesterműveinek, a világirodalom remekeinek hazai szinpadainkon való bemutatását, de már annak sehogysem vagyunk hívei, hogy idegen termékek özöne kiszorítsa eredeti termelésünket s egészen kozmopolita jelleget adjon nemzeti szellemben úgy is gyenge fővárosunknak.

Annál feltűnőbb az idegen özönlés, mert immár szinpadaink vezetői nem érik be a külföldi irodalmak drámáival, hanem előkeresik azok regényeit és színdarabokká dolgoztatják át, mintha nem volna elegendő párisi, londoni s berlini szinpadi szerzemény s mintha nekünk még az is hivatásunk lenne, hogy külföldi könyvtárakban keressünk szinpadra alkalmas regény-tárgyakat.

E regények közül kétségtelenül hatalmas alkotás Dosztojevszki „ Bűn és bűnhődés”-e, az elborult lelkű nagy orosz írónak leghíresebb alkotása. De bármily megrendítő erejű idegrázó, szinte félelmet keltő alkotás ez: legkevésbbé alkalmas ez színpadi átdolgozásra.

Dosztojevszki legfőbb ereje a részletes lélektani rajzban rejlik, abban az egyedül álló elbeszélő és festő művészetben, a melylyel a gyilkos Raszkolnikov lelkében végbemenő folyamatot leírja. Egy Dosztojevszki csodás művészetének sikerülhet a legborzalmasabb rablógyilkosság elkövetőjét hősként mutatni be s annak kétségbeesett, az őrület szélén álló lelki világát festéssel és elemzéssel izgalmas regény-olvasmánynyá tenni, - sikerülhet továbbá a bűn fertőjébe sűlyedt Szonja alakját szivét rázó hősnővé avatnia: de ily pár és ily mese a regényből kiemelve, szinpadi világításba állítva s legfőbb szépségétől, a mesteri leirásoktól megfosztva csakis rémdrámát nyujthat. Ha pedig az átdolgozó a rémdrámai jeleneteket háttérbe helyezni, nyujthat ugyan lélektani epizódokat, de egységes drámai cselekményt s elfogadható bonyodalmat nem.

Hasonlóképen jár Wilde „ Dorian Grey”-ja a szinpadon. Itt kevésbbé érvényesülhet Wilde ötletének, aforizmáinak, paradoxonjainak tűzijátéka – nem érvényesülhet az a festő ereje sem, a mely gyűjtemények , műtárgyak, kulturtörténeti képek rajzában nyilatkozik. Sajátos, mondhatnók perverz miszticzizmusa, képzeletének beteges romantikája szinpadon szemlélhetővé téve nem tehet a sokaságra olyan hatást, a milyent a regény olvasása tesz s így ez a mű szinpadon szintén csak rémdrága benyomását keltheti.