A milleniumi év  óta nem árasztották el ily tömegével a beküldött műveknek a kiállítók s próbálkozók s Műcsarnokot, mint a most megnyilt téli kiállítás előtt. Tudatlan ifjak, ügyetlen dilettások, szárnypróbálgató növendékek egy nagyobb kiállítást betöltő anyagon zúdítottak a jury elé. Persze eredménytelenül. Jó kétharmada a beküldött anyagnak rövidesen visszavándorol beküldőjéhez.

Valóban kár az időért s költségért, a mivel ennyi hitványságnak időleges kezelése s biztosítási díja terheli a Műcsarnok személyzetét s pénztárát. S e pontnál önkénytelenül fölmerül a kérdés, kell-e annyi embernek okvetlenül festeni, s ha már festett, mindenáron kiállítani?

Feltűnési vágy, beteges ambiczió, az ítélőképesség teljes hiánya s a legtöbbnél mérhetlen elbizakodottság sarkallják leginkább az illetőket, hogy bárminemű bekeretezett semmiséggel megjelenjenek, ha lehet, a nagy nyilvánosság előtt.

Ha pedig akad ujságíró ismerős, ki pár sorban megemlíti a netalán egyszer véletlenül becsúszott kiállítót, akkor a pálya nyitva áll a legnagyobb reménységgel a művészet körül bukdácsoló szerencsétlen proletár előtt.

Ismerünk évek óta kiállító, úgynevezett reményteljes ifjú művészeket, kik jóval kevesebb tudással s gyakorlati képességgel, mint a menynyivel egy pár évet végzett iparművészeti iskolai növendék bír, szerepelnek némely kiállításokon s némi nevet is csempésztek maguknak egy s más ujságíró ismerősük jóvoltából.

S a fiatal és legfiatalabb művésznemzedék, megtévesztve a különféle jelszavak s a külföldről szállított tiszavirág életű irányok által, elvesztve ép érzékét, egészséges látását, tanácstalanúl kapkod mindenhez, a mi az ujság ingerével csábítja.

Nem minden irány való minden tehetségnek s a valódi tehetség ismertető jele épen az, hogy ösztönszerűen is megtalálja a neki valót, míg a talmi képesség úgy változtatja az irányokat, akárcsak a divathős a ruháit.

Sok baj, mely a művészet körül s a művészek életében meghonosúlt. Bizonyos részben a társadalmat is terheli. Egy kapkodó, ideges, máról holnapra jelszavak után futkosó társadalomban higgadtan, józanúl, czéltudatosan csak akkor működhetik a művész, ha teljesen független a körötte zajló eseményektől. Hányan mondhatják ezt a művészek közül és épen manapság?!

Az összhatás, melyet ez a mostani tárlat a nézőnek nyújt, igen harmonikus és az átlagos művészi színvonal sok tekintetben jóval magasabban áll, mint akár a müncheni, akár berlini kiállításokon.