Egy új folyóiratban, az „Új Szemle” első számában Zichy János gróf, a katolikus társadalmi törekvések egyik vezér-alakja a szekularizáczióról közöl czikket, a melyben a református papi egyesület akcziójáról így nyilatkozik:

A szekularizáczió soha sem volna végzetesebb, mint e pillanatban és a szekularizáczióra való fölhívás soha sem izgatóbb, mint e perczben. Végzetes lenne a szekularizáczió, mert föltétlenül ujból fölizgatnák a kialudt felekezeti szenvedelmeket és egy csapásra nemcsak megakasztaná, hanem teljesen lehetetlenné tenné a társadalmi és politikai konszolidáczió folyamatát. De a fölhívás maga egyuttal rettenetesen izgató és épen most, a mikor az általános választói jog fölvetése által idegessé vált szocziáldemokrata törekvések egyszerre érvényesülni akarnak, mikor a munkásviszonyok a lelkek fölizgatottsága következtében is állandóan rosszabbodnak, s a mikor a munkásnép állítólag kereset hijján kivándorol.

Igenis a református papság tekintélyének ártana első sorban, ha a szekulárizáczió utján és árán változtatnának anyagi helyeztükön. A református papság anyagi helyzetét más eszközökkel is lehet, sőt kell javítani, de a szekularizáczió, még ha általa lehetne is használni a református papságnak, annyi és oly nagy erkölcsi károkat okozna különösen most, ennek a sanyargatott országnak, hogy épen a református papság tiltakoznék az orvosságnak e neme ellen, ha tisztán látná előre azt a rombolást, melyet a szekularizáczió bombája okozhatna.

Ma csak az állami természetű egyházi javak szekularizácziójáról szól a kívánság, de az étvágy evés közben keletkezik és ugyanaz a zsarnoki radikálizmus, mely ma Francziaország belbékéjét dulja föl, ugyanez a törekvés, tápot nyerve a fölizgatott szenvedelmektől, szukczesztive bizonytalanná teheti végre magát a tulajdon fogalmát is. Ez csak nem lehet czélja a református papságnak és soha sem volt intncziója az 1848. évi XX. törvényczikknek, melyet a legideálisabb szeretet hozott létre.