Dtum
Login with Facebookk
1908 | December

A balkáni események

Több ujság már megint mozgósításokról ad hírt és e hiresztelésekkel nyugtalanítja a közönséget. A kormány köréből arról értesülünk, hogy egyetlen hadtestet sem mozgósítottak és nem is mozgósítanak. Azon az intézkedésen kívül, hogy a boszniai tizenötödik hadtestet megerősítették, a miről már említést tettünk, csupán az évenkint szokásos határőrségi diszlokáczió dolgában történt intézkedés. A határőrállomásokra ugyanis különféle hadtestekből tizenöt zászlóaljat küldött le a hadügyminiszter, de ez csupán a rendes határbizottsági óvóintézkedés. A közönségnek tehát semmi oka sincs a nyugtalankodásra.


Közben kerülő utakon a határon történt összecsapásokról vagy helyesebben orvtámadásokról is érkeznek hírek, a melyeknek valóságát csakhamar meg is czáfolják.


Igy példáúl Pozsonyból deczember elsején ezt a hírt röpítették világgá:
A közös hadseregbeli 72. gyalogezred (Pozsony város háziezrede) 2-ik zászlóalja Dalmácziában, a Baccheben, Rosano környékén több kisebb állomáson van elhelyezve. Ezen zászlóalj parancsnoka, Brauner Adolf őrnagy, e napokban jelentést küldött Pozsonyba az ezredparancsnoknak, hogy a 8-ik század egyik őrjáratát, egy altisztet és két közlegényt, montenegrói bandák lesből orozva megtámadták, kettőt közülök agyonlőttek, a harmadikat pedig embertelenül megcsonkították.

 

Ezen jelentés, bár az ezred tisztjeivel titkos parancsban közöltetett, mégis köztudomásra jött, a városban mindenki tud róla s a tisztek nem is tagadják, hogy a dolog tényleg megtörtént, csak a részletekre nézve hallgatnak. Az egyik áldozat édesatyja, egy megyebeli gazda, állítólag már az ezredparancsnoknál járt. Ezen orvtámadás folytán a szarajevói 15-ik hadtest egyik zászlóalját a Baccheben levő katonai állomások megerősítésére odavezényelték. Az esetet magát valószinűleg ismét le fogják tagadni. A 72. ezred 2-ik zászlóaljához tartozó rekrutákat és póttartalékosokat, a kiket Pozsonyban kiképezték, e héten küldik le Dalmácziába négy tiszt kiséretében.


Kassáról ugyancsak írják, hogy ott óriási megdöbbenést keltett egy hír, a mely Boszniából érkezett. Eszerint a kassai 34-ik gyalogezred egy csapata – 75 közlegény és altiszt – a mely október végén egy főhadnagy vezetése alatt indult Boszniába, hogy ott a rend és határbiztonság czéljából felállított czirkáló-csapatba beosztassék, összeütközött egy szerb csapattal. A támadást lesből intézte a szerb csapat és lövéseiknek négy harmincznéegyes baka áldozatul esett. A 34-ik gyalogezrednek ez a csapata azután az attak során harmincznégy szerbet agyonlőtt. Ez a hír a katonatisztek köréből ered, akik nyiltan beszélnek róla. A gyászos ujság futótűzként terjedt el az egész városban és nagy rémületet okozott.


A hadügyminiszteriumban az est folyamán kijelentették, hogy oda erről az összeütközésről eddig jelentést nem érkezett, s nem is valószinű, hogy megtörtént volna.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98