Dtum
Login with Facebookk
1908 | Január

A korcs származása

Nagyobb számu gyermekkel megáldott családban a gyermekek közül egyesek az apához, mások az anyához, esetleg egyik apai nagybácsihoz vagy anyai nagynénihez hasonlítanak. Lehetséges azonban, hogy a szülők és ezek testvérei mellőzésével a gyermekek a nagyszülőkre és még távolabbi rokonokra ütnek vissza.

Finom megfigyelőképességgel rendelkező ember ebből a hasonlatosságból meg tudja álapítani, hogy milyen családi összeköttetésekből származnak a gyermekek, illetőleg hogy micsoda elődökkel vannak rokonságban, még akkor is, ha közvetlen nem is tudja, hogy ki az apa és az anya. Ezen gondolat alapján kisérlette meg Mac Dougall egy tölgyfaj elődeinek megállapítását.

A szóban forgó fajta Bartram-tölgy (Quercus heterophylla), melyet 1750. év táján fedeztek föl Philadelphia mellett egy földbirtokon. Már kezdettől fogva korcsnak tekintették s az egyik „szülőnek” a fűzfalevelű tölgyet (Quercus Phellos) vették. Ennek levelei a fűzfa leveleire hasonlítanak, miként azt már a név is jelzi. Az Egyesült-Államok nyugati részében széltében el van terjedve.

A másik „szülőt” azonban eddig minden kétséget kizárólag nem tudták megállapítani. Ennek végérvényes meghatározását tüzte ki Mac Dougall maga elé feladatul.

E czélból egy és ugyanolyan Bartram tölgynek 75 makkját ültette el az 1905. évben a new-yorki botanikai kert szaporító házaiban s ezekből 55 növényt kapott. Ezek némelyike a Quercus Phellos növendékalakjához hasonlitottak, mások viszont a vörös tölgyhöz (Quercus Rubra), mely ugyancsak az Egyesült-Államokban kiterjedt erdőségeket alkot és cserző anyagot tartalmazó kérge miatt nagyon becses. A többiek a kettő között állónak bizonyultak.

Ezzel tényleg be van bizonyitva, hogy a vörös tölgy a régóta sikertelenül keresett másik „szülő” s hogy ennek a fűzfalevelű tölgygyel való keresztezése hozta létre a Bartram-tölgyet.

A közölt képen az emlitett Bartram-tölgy növendékből egy sorozat látható s mindegyik növendék alatt ugyanannak egy levele a könnyebb felismerhetőség kedvéért. Az 1. számú fűzfalevélhez, tehát fűzfalevelű tölgyhöz hasonlít, a VI. számú viszont tökéletesen a vöröstölgyhöz hasonlít, a többiek (II – V) pedig a kettő között állanak.

A. Elly nyomán

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kire ütütt ez a csemete…?
Kántor Judit

A genetika születése

Örök kérdése az embernek – talán mindjárt az élet értelmén való töprengés után - , hogy kire is hasonlítanak utódaink? Amint megpillantunk egy újszülöttet, szinte kötelező udvariasági forma a szemét az apjáéhoz, a fülét az anyjáéhoz hasonlítani (vagy éppen fordítva). Könnyen lehet, hogy maga a kérdés is genetikusan kódolt, hiszen jóval korábban kérdezgettük már egymástól, mint ahogyan maga a genetika tudománya megszületett.

Az örökletesség tényét már az ókorban is ismerték, de a jelenség magyarázatára vonatkozó elméletek egészen a 19. századig megmaradtak a találgatás szintjén. Az első tudományos elméletnek Maupertius és Réaumur eredményei tekinthetők, akik a hatujjúság és az albínóság átöröklését vizsgálták.

Az első, „elegáns” tudományos elképzelés ezen a téren Sir Francis Galtontól ered, aki matematikai és statisztikai módszerekkel a tehetség öröklődését kutatta. 1869-ben jelent meg ezzel kapcsolatos könyve (Hereditary Genius), melyben kifejtette, hogy az egyén tulajdonságait felerészben szüleitől, felerészben korábbi őseitől „kapja”; mégpedig úgy, hogy negyedrészt az apától, negyedrészt az anyától, négyszer 1/16 rész a nagyszülőktől, nyolcszor 1/64 rész a dédszülőktől…. Hát igen, a mechanika kora rányomta bélyegét a születőben lévő genetikára is…

Darwin elmélete, bár akkoriban kevésbé tűnt „tudományosnak”, biológia szempontból mégis maradandóbbnak bizonyult. Panegézis-elméletében abból a kérdésből indult ki, hogy „hogyan kerül az örökítő anyag az ivarsejtekbe”? Mivel a korabeli örökléstan kutatási terepe akkoriban az öröklés menete és törvényszerűségei voltak, ez a kérdés egészen a legújabb időkig háttérbe szorult és csak a modern információelmélet kezdte újra vizsgálni.

A tudományos örökléstan más irányból közelítette meg a kérdést. Nägeli (aki ugyan a származástan híve volt, de Darwin ellenfele) a belső tényezők által irányított fejlődést hirdette s elsőként vonta kétségbe a szerzett tulajdonságok átörökíthetősét.

Az ő kutatásai alapján fogalmazta meg Weisman a neo-darwinista származástant és a „csíraplazma-elméletet”, mely végső soron azt állította, hogy az ivarsejt halhatatlan; vagyis egyetlen ősivarsejt osztódik a végtelenségig, mindig újabb testet hozva létre magának. Ebből persze az is következne, hogy a külső körülmények semmiféle következménnyel nem járnak az utódokra nézve, vagyis a szerzett tulajdonságok átörökítése lehetetlen.

Ma már mg sem fordul a fejünkben, hogy komolyan vegyük ezt az elgondolást, de sokáig az örökléstan „hivatalos” álláspontjának számított.

Ezzel közel egyidőben dolgozta ki de Vries a génelméletet, melyben tisztázta, hogy az egyes tulajdonságoknak saját génjük van a kromoszómákban. Azt is állította, hogy az egyes fajokra sajátos génkombináció jellemző, a rokon fajokban ugyanazok a gének szerepelnek, de módosított kombinációban.


Egyetértett Weimann-nal abban, hogy a szerzett tulajdonságok nem örökíthetők át, ugyanakkor bevezette a mutáció fogalmát, mellyel az új változatok megjelenését már magyarázni lehetett.

Ezzel gyakorlatilag ki is jelölte a huszadik század első felének genetikai kutatási irányát: a mesterséges és természetes mutációk vizsgálatát.

Ezzel egyidőben, de tőle függetlenül (ahogy ezt már a tudományokban többször tapasztalhattuk) végre „fölfedezték” Mendel 35 évvel korábbi kutatási eredményeit, melyek jól illettek a de Vries által kijelölt kutatási körbe. Hogy nem történt ez meg korábban, annak az az oka, hogy akkoriban a tudományos világot éppen a darwinizmus hozta lázba és mellette minden más „mellékesnek” tűnt.

Azóta a genetikai kutatás töretlen lendülettel folyik s ki tudja, hová vezet… A minap a médiában már azt lehetett hallani, hogy „lelkiismeretlen kutatók” olyan lényt alkottak, akinek (vagy amelynek?) génállományában emberi és nem-emberi géneket kereszteztek „sikeresen”.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A bükkfamag-olaj
A bükkfamag-olajat Németországban és Ausztriában már huzamosabb ideje...
A termés lefoglalása – a cséplőgépnél A termés lefoglalása – a cséplőgépnél
Megirtuk már, hogy az uj termésrendelet, amely május hó 20-ika táján...
„Fehér szenet” kap a magyar ipar „Fehér szenet” kap a magyar ipar
A széntermelés nagyarányú csökkenése katasztrófális helyzetbe sodorta...
Az idei termés országos csapás Az idei termés országos csapás
Az idei termés, egyes szerencsés vidékek kivételével sokkal roszabb...
Vaszary János a fiatal talentum Vaszary János a fiatal talentum
A fiatalok között régóta erőteljes talentum hírében áll Vaszary...
Elindultak a magyar versenyzők Athenbe
Napsugaras gyönyörű tavaszi nap reggelén indultak utnak a magyar...
Kosztolányi Dezső - Jajveszékelő a magyar romokon
Jaj, merre menjek? Jaj, merre nézzek? Jaj, mit rebegjek? Jaj, mit...
Víziút a Balti- és az Adriai-tenger között? Víziút a Balti- és az Adriai-tenger között?
A közlekedésügy terén új eszmék és irányok merülnek föl. Míg a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98