Dtum
Login with Facebookk
1908 | Július

Than Károly

Egyik legutóbbi számunkban mutattuk be olvasóinknak tudományos világunk egyik büszkeségének, Than Károlynak arczképét, abból az alkalomból, hogy a tudós tanár ötven évi tanitás után visszavonult egyetemi katedrájáról – és most már ismét meg kell emlékeznünk róla, mert a kérlelhetetlen végzet elragadta az élők sorából, örök pihenőre kárhoztatva őt, a munka emberét.

Szellemi termékenységének emlékét és hatását azonban nem semmisitheti meg a halál. Ama kevés számu magyar tudósok közül való, a kik európai jelentőségüvé tették tudományos müködésüket: kutatásainak eredményeit az egész tudományos világ elfogadta. Ő teremtette meg Magyarországon a kémia tudományát és kivált mint tanár szerzett elévülhetetlen érdemeket: uj, meg uj nemzedékeket nevelve a kémia tudományának. 74 éves korában halt meg.

Tizennégy éves ifju létére vitézül küzdött a szabadságharczban és tüzmesteri rangra vitte Bem seregében. Kilencz ütközetben vett részt és a fegyverletétel után az osztrák haditörvényszék néhány heti fogsággal sujtotta. Már huszonhét éves korában nyilvános rendes tanár lett a pesti egyetemen: ilyen nagy tisztesség kevés fiatal tudós ért. Érdemei elismeréséül a király a Pro litteris et artibus-rendjellel tüntette ki, 1895-ben pedig a főrendiház tagjává nevezte ki.

Ravatalát a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában állították fel – az erről készitett felvételünket e számunkban mutatjuk be olvasóinknak. Az előcsarnokot fekete lepellel boritották be; a középen magas katafalkon számtalan ezüstkaru gyertyatartó közt, fekete érczkoporsóban nyugodott a nagy tudós, a Tud. Akadémia alelnöke.

A temetésen ott volt egész Magyarország előkelősége: Berzeviczy Albert és Lengyel Béla vegyésztanár parentálták el a nagy halottat, a kit aztán a kerepesi úti temetőben helyeztek örök nyugalomra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Letartóztatott automobil
A mult hét egyik napján a győri és komáromi rendőrséget táviratilag...
A Folyam- és Tengerhajózási rt. szubvenciójának emelése A Folyam- és Tengerhajózási rt. szubvenciójának emelése
A Folyam- és Tengerhajózási rt. szubvencióját, – mint annak...
Tildy-az idegen szellemű bujtogatásról Tildy-az idegen szellemű bujtogatásról
Vasárnap Szenistvánon nagygyűlést tartott a kisgazdapárt, amelynek...
Megújhodás, a fürge gyík Megújhodás, a fürge gyík
Gyerekkoromban, Budavára bástyáinak lábánál, sokat leselkedtem...
Az ezeréves magyar gondolatról és az európaiságról beszélt Rákóczy Imre Az ezeréves magyar gondolatról és az európaiságról beszélt Rákóczy...
A „Pátria Irók és Hílapírók Klubja” vasárnap este...
Buvárok és buvárkészülékek Buvárok és buvárkészülékek
A kulturember már diadalmaskodott az őserdőn, a sivatagon és...
Hadházy Dezső ujra megsebesült Hadházy Dezső ujra megsebesült
Hadházy Dezső, a Debrecen TE all round bajnok atlétája, mint lapunkat...
Petroleumforrás Zemplénmegyében Petroleumforrás Zemplénmegyében
Nagy közgazdasági eseményt jelentenek a zemplénmegyei...
Forrongás Angliában Forrongás Angliában
Egyik olasz ujság, a torinói ‹Stampa› londoni tudósítója...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98