Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1908 | Május

Szerecsen mosás

Mindenfajta szerecsennek forró vágya: fehérre mosatni. Már tudniillik azoké, akik a fehérekkel együtt élnek, mert míg egymásközött vannak,: a legfeketébb köztük a király, de a mint összekeverednek a fehérekkel, olthatatlanul vágyuk támad megtisztulni.

Ezért nem kicsi azoknak a kuruzslóknak a száma, a kik erre szolgáló „biztos” szereikkel kiaknázzák ezt a hő óhajt. Nálunk Európában az ügyvédek űzik nagyban reájuk nézve biztos sikerrel ezt a műveletet, de Amerikában,a hol a bőrük fekete szine is elárulja a szerecseneket: ez a „négerkérdés” még égetőbb s bőven akadnak vállalkozók, akik jó pénzért megigérik a fehérre mosást.

Ebből a szempontból nem kis jelentőségü az a hír, hogy egy philadelphiai orvosnak sikerült Röntgen-sugarakkal való kezelés segélyével több felnőtt néger bőrét megfehériteni.

Ismeretes, hogy a Röntgen-sugarak a bőr festanyagát elroncsolják. Az emlitett orvos ezt arra használta fel, hogy a bőr rendellenes szinezéseit, mint pl. az alkoholisták orrának vörösségét,megkisértse eltüntetni.

Hosszu kiseletezés után allitólag megtalálta a kellő adagolást, vagyis, hogy meddig s mily erős sugarakkal kell az egyes esetekben kezelni a beteg bőrt, hogy rendes szinét visszanyerje.

Ez a siker felbuzditotta, hogy kisérletet tegyen egy néger arczszinének megváltoztatására s állitólag sikerült neki a felnőtt néger arczszinét annyira meghalványitani, hogy a beteges ember halvány szinéhez volt hasonló.

A szinváltozás fokozatos; az afrikai néger bőrének szine tíz ülés után gesztenyeszinű lett, a harminczadszori Röntgenezés után nyerte a halvány-fehér szint.A kisérleteket azóta több négeren megismételte teljes sikerrel s eddig visszaesést nem tapasztalt; úgy hogy most már a gyermekek megfehéritésével foglalkozik az ügyes philadelphiai orvos.

Valóságos testi keresztelésben is részesülni fognak a kis négerek ezután és várható, hogy testileg és lelkileg egyenértékű tagjai lesznek az amerikai társadalomnak. Különösen, ha még azt a bizonyos szerecsen-szagot is eltünteti a Röntgen-kezelés!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A négerek fehéritése Röntgen-sugárral Egy próbafehérítés
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Tour de Hongrie egyéni győztese a svájci Stettler A Tour de Hongrie egyéni győztese a svájci Stettler
Napsütéses reggelen indultak útnak vasárnap az ünneplőbe öltözött...
A BKE műkorcsolyázó versenye A BKE műkorcsolyázó versenye
Szombaton és vasárnap rendezte meg a BKE a szezon első országos...
A Szegedi VSE is bekerült az NB I-be A Szegedi VSE is bekerült az NB I-be
Az SzVSE sorsdöntő mérkőzésére nagy tömegekben vonult fel Szeged...
Harmincezer pengő értékű ékszert loptak el egy kormányfőtanácsos villájából Harmincezer pengő értékű ékszert loptak el egy kormányfőtanácsos...
Szombaton este 8 és 10 óra között ismeretlen tettes besurrant...
Az antant tervezése 1916-ra Az antant tervezése 1916-ra
1915. decemberében az antant országok hadvezetése Franciaországban...
Irók, szinészek és egyéb csirkefogók Irók, szinészek és egyéb csirkefogók
Könyvének már a czime is rávall Heltai Jenőre, az elmés, könnyed,...
Az orosz állapotok Az orosz állapotok
A londoni Reuter ügynökég november 21-én egy orosz drótnélküli...
Kecskemét város szobrai Kecskemét város szobrai
A nagy magyar alföldi város, mely emelkedik és gyarapszik, a...
A gránát A gránát
Ezek azok a föld alatti aknák, amelyeket elektromos áram robbant föl,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98