Dtum
Login with Facebookk
1908 | Március

Egy nagyon buta ember….

- Nesze, itt van egy négyezer koronás csekk! Ezt vidd a takarékpénztárba, ugyanannyi pénzt kapsz érte. És most gyorsan szedd az irhádat. - Így szólt a gazdája, egy fővárosi kereskedő, Dravusz Jánosnak, krónikánk hősének, a ki a szolga szerepében buzgolkodott. Dravusz sietett. Annyira sietett, hogy egyszerre csak sehol sem volt.


Hosszu a délután, az est is elmulott, Dravusz uram nem jelentkezett. Vígan felvette a pénzt és elhatározta, hogy egyelőre láthatatlanná válik. Négyezer koronával a lájblizsebében: érdemes angolosan bucsut mondani. Ilyen viszonyok között ő egyáltalában nem híve a formalitásoknak.


- Volt esze! – vihogna sok hasonló lelkiismeretességgel körülbélelt ur. – Négyezer korona ha nem is sok, de éppen elég egy szegény embernek. - És mi mégis azt mondjuk, hogy Dravusz János határozottan ostoba fráter. Mert lám, mit is csinált azóta, mikor azt a sok pénzt boldogan zsebrevágta.


Elment először is egy kültelki utczában egyik kvartélyos asszonyhoz, a hol épp szíve bálványa heverte ki a gyötrő mindenes-pálya tizennégynapos keserveit.
- Tubiczám, van ám pénz! – dicsekedett János ragyogó szemekkel. – Ma jó napunk lesz. Szeretsz-e még?
A konyhatündér óvatos volt.
- Mennyi az a pénz? – tapogatózott.
- Ide nézz, kerek négyezer korona.
Most már habozásra nem volt ok s Mari tuláradó szívvel bejelentette sírig tartó szerelmét.
De…
- Mondd csak, honnan szedted azt a „dohányt”(pénzt, tolvajnyelven)?
- Örököltem.
Mari tisztában volt vele, hogy Dravusznak nincsenek amerikai nagybácsijai, sőt Budapesten sem igen bővelkedik olyan nagybácsifajtákban, a kik ahhoz elég könnyelműek, hogy haláluk előtt holmi négyezer koronát elköltetlenül hagyjanak, de utóvégre mi köze hozzá? Ha lopta Jancsi, hát akkor lopta. Hiszen ú nem vizsgálóbíró.


Nem mult el öt percz s már vígan lejtett Jancsija oldalán, s megkezdődött a dinom-dánom a legközelebbi korcsmában. Jól beettek, beittak s fizettek öt korona harminczhárom fillért.
- Most gyerünk, gyerünk…
- Ugyan hová?!
Hát persze hogy a moziba.


Ennél istenibb mulatság aztán már igazán nincs. A moziban épp „A kaméliás hölgy” czímű drámához kezdtek. Pompásan csinálták a fehér vásznon. Mari igazán elpityeregte magát, mikor a szegény Margit az Ármányos (értsd:Armand) karjai közt köhécselte ki beteg lelkét.
- Ugy-e, te sohasem hagysz el? – zokogta Mari, Jancsi vállára borulva.
- Nem, ha nem leszel göthös! – vélekedett igen reálisan Jancsi.
A mozi éjfélkor véget ért. Hát most hová?
- Gyerünk a kis Vígba! – indítványozta most már Jancsi.


Ismerik a kis Víg-ot? Tulajdonképpen kis Vigadónak hívják s szörnyen elite-hely ott a Nagyfuvaros-utczában, vagyis a legsötétebb Józsefvárosban. Estende mosogatás után konyhanimfák perdültek ott vidám tánczra a hadsereg vitézeivel. A czivilt is megtűrik azért ott szükségből. De a második franczia négyes, az mindig a csillagos vitézeké.


Mari természetesen nyomban ráállott. Lefizették a csekély negyven fillér belépti díjat s már éppen befelé kászolódtak. Egyszerre csak egy szurós szemű úr állta utjokat.
- No ugy-e, János, ördögöm van! – szólt rá Jancsira.
- Ha van, hát teljék benne kedve! – felelte Jancsi mogorván. – Mit akar az ur?
- Hát, csak semmi komédia. Én kiberera (detektív) vagyok, csak befelé a főkapitányságra. És te is, babám. tarts velem!
Mari nyomban átlátta a helyzetet.
- Mit akarnak velem? Nekem semmi közöm ehhez az emberhez. Itt ismerkedtem meg vele.
Mari egyáltalán nem bizonyult kaméliás hölgynek. Igen hamar megtagadta az ő Ármányosát. De hiába volt. Ő nagysága is megismerkedett a rendőrség magasztaló vendégszeretetével. A négyezer korona kevés hijján mind megtérült.


- Hát már nem tudott megjavulni? – kérdezte a kihallgatás alatt Jancsitól a tisztviselő. – Mire való volt ez az ostobaság? Ugy sem tudott mit csinálni az ezresekkel.
- Bizony igaza van a tekintetes urnak. De mikor a sok pénz a kezemben volt, azt gondoltam, hogy van eszem azt vissza nem adni… most pedig látom, hogy mégis nagyon buta ember vagyok.

Megosztás:

A cikkhez 3 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98