A nemzeti szinház a népszinházban

1908 | Szeptember

Kisfaludy „ Pártütői”-nek szinrehozatalával megkezdődtek a Nmeztei Szinház előadáai s egyuttal megkezdődött a szinházi évad. Tavalyhoz képest a főváros szinházi élete egészen új képet tár elénk. Úgy külső, mint belső változások történtek. A Népszinház megszüntével egy operett-szinházzal kevesebb van Budapesten, mert bár a Népszinház egy-egy alkalommal irodalmi műsorra is látszott törekedni, valójában csak a könnyű fajta zenés művek hajléka volt.

Így az új évadra csak egy operett-szinház maradt, a Királyi-szinház,- ha csak a Vígszinház nem ragadja meg az alkalmat, s nem műveli az operettet is. Komolyabb irodalmi művek előadására a Nemzeti Szinházon kívül a Magyar Szinház vállalkozik. Az operett-szinházak számának apadását nyugodtan fogadhatjuk, ha nem lesz az a következménye, hogy irodalmi művek is kevesebb szinpadon vagy ritkábban jutnak térhez.

Reméljük, hogy a változások és eltolódások nem válnak a magyar drámaírók kárára. Szinpadi iróinknak eddig is nehéz küzdelmet kellett folytatniok, hogy a külföldről beözönlő termékekkel szemben helyet vívjanak ki maguknak, mert a külföldi művek számos okból kelendőbbek nálunk, mint a magyar munkák.

Ez okok közt elég említenünk azt, hogy a külföldi termékek olcsóbbak, hogy a kész rendezett példányokban jutnak hozzánk és így igazgatóinkra nem rónak munkát, továbbá előadásukat nagy reklám előzi meg, s a még sok tekintetben idegen szellemű főváros közönségére különös vonzóerőt gyakorolnak. De tán a változott viszonyok között is sikerül majd szerzőinknek, ha nem is nagyobb térhez jutniok, legalább eddigi helyzetüket fentartani.

A legnagyobb változás a Nemzeti Szinházban történt, a mely nemcsak más házba költözött s új igazgatót nyert, hanem műsorát is némileg a helyzethez alkalmazta. Magyar ujdonságok eleinte nem kerülnek benne előadásra. Ugyanis a szinház új birálati szabályzatot is nyert, melynek értelmében magyar szerző műve csak a biráló bizottság véleménye alapján kerülhet előadásra.

Igen sok már elfogadott darab tehát, - még olyan is, a melynek szinrehozatalát záros határidőhöz kötött szerződés biztosította – ismét birálat alá jut s míg az újabb rostálás meg nem történik, csak régibb magyar művek s külföldi darabok kerülhetnek a Nemzeti Szinház szinpadára. Csak helyeselhetjük e szabályzatot, a mennyiben benyujtandó magyar művekre vonatkozik,- de szükségesnek tartanók, hogy a szabályzat a külföldi munkákra is kiterjesztessék, nehogy nemzetünk első szinpadán az idegen szerzőknek kedvezőbb helyzetük legyen a saját íróinknál.

A változott viszonyok okozták, hogy a Nemzeti Szinház évadját a „ Pártütők”-kel nyitották meg, a melynek előadása Blaha Lujza és Ujházy Ede együttes szereplése folytán kiválóan érdekesnek bizonyult. Kisfaludy műve inkább csak irodalomtörténeti jelentőségű, - egész cselekménye egy félreértésen alapul s könnyen átlátszó szövevényén keresztül mindenki előre látja a megoldást.

De alkalmas volt megnyitó előadásúl a Népszinház épületében, mert népies alakok – biró, biróné, kisbiró stb. – szerepelnek benne s így a Nemzeti Szinház személyzetének módot nyujtott arra, hogy programmjához híven új hajlékában a népies hangot szólaltassa meg. Népies szellem ugyan még nincs e műben. Mert Kisfaludy, midőn e bohózatot írta, még az akkor német Posse hatása alatt állott s ennek mintájára inkább csak kicsúfolta a falu együgyű népét.

Mindazonáltal e nevezetes művel egyengette az utat a későbbi népszinmű felé, melynek ujjáébresztésére most a Nemzeti Szinház igazgatója vállalkozik. Ez okból szerepel a szinház első heti műsorában Rákosi Viktor „ Elnémult harangok” czímű hatásos drámája is, a mely szintén tartalmaz népies elemet.

Tóth Imre, igazgató, egyébiránt a népies szinmű és dráma felkarolásán kívül Ibsen műsort is helyez kilátásba. Ibsen eddig nem tudott szinpadainkon nagyobb sikert aratni. Több előadásra jutott drámája közül – noha kitűnő szinészek játszották szerepeit – csak a „ Nóra” keltett hatást. Azok a modernek, a kik a skandináv és északnémet szimbolista, naturalista irodalomért rajonganak, ezért állandó támadásokban részesítették a Nemzeti Szinházat.

Támadták a szinházat, ha nem hozott szinre ibseni drámát – s támadták akkor is, ha hozott. Az előbbi esetben a mulasztásért, az utóbbi esetben a bukásért érte vád a szinházat. Mindebből annyi igaz, hogy közönségünket nem érdekelték sem a norvég kisvárosi élet képei, sem azok a multban lejátszódott drámák, a melyeknek csak utóhangulatai kerültek szinre.

Közönségünk a drámától nem színeket, hangulatokat, erkölcsi és társadalmi elmélkedéseket várt, hanem erős és hatásos s a mi fő, természetes szinpadi cselekményt. Ibsen exotikus alakjai, feministái, népboldogítói, tönkrementjei és betegei nem tudták közönségünket lekötni. Erre a modernek azt mondották, hogy közönségünk mily fejletlen és elmaradt.

Lehet, hogy az állhatatos követelésnek, a mely Ibsen-kultuszt sürgetett, most már meglesz a hatása s közönségünk ezután fogékonyabb lesz a norvég költő alkotásai iránt. Ha valahol, úgy a színpadon attól függ a siker, mennyire vált valamely irány divatossá. Talán Ibsen-kultusz divatja is meghonosul immár nálunk; - annál inkább lehetséges ez, mert hiszen külföldön már szűnőben van; s mi ilyen dolgokban gyakran szoktunk elkésni.

Nagy örömmel emlékezünk meg a Nemzeti Szinház klasszikus műsoráról, elsősorban a nagy görög mester, Aischylos „ Oresteja” –jának tervezett előadásáról. Ez a világirodalom első rangú remeke, a mely még nálunk nem került szinre, holott előkelő szinpad e nélkül el sem képzelhető. Az új szinpad nagyobb méretei is fölöttébb alkalmasok úgy ennek, mint általában a klasszikus műveknek méltó megjelenítésére. Tóth Imre valóban nagy érdemeket szerez magának, ha az évek óta igért klasszikus műsort teszi uralkodóvá.

Palágyi Lajos.