Dtum
Login with Facebookk
1908 | Szeptember

A dunántúli hadgyakorlat

Ő Felsége, a ki szeptember 15-én déli félkettőkor indult el Budapestről s rövid időre megszakította útját Székesfehérvárott és Hajmáskéren, délután ötödfél órakor érkezett meg Veszprémbe, a hol a hadgyakorlat idején lakott. Jövetele igazán a magyar király ünnepi bevonulása volt egy díszbe öltözött, lelkes magyar városba.

 

Királyi herczegek, a hadsereg képviselői, a vármegye és a város urai fogadták az uralkodót, a ki friss kedvvel érkezett meg, de hiába csillogott a díszsátor körül megannyi katonai egyenruha, a fogadásnak nem volt hivatalos katonai szinezete, nem volt kirendelve katonai zenekar, így azután elmaradt a Gotterhalte, és a fekete-sárga zászló is. A merre a szem látott, mindenfelé nemzeti színű zászló ragyogott a szeptemberi délutáni verőfényben a földiszített pályaudvaron. A megékesített város szinte ujjongott piros-fehér-zöld színéven. Talán még nem is volt rá eset, hogy a királyt ily kiválóan katonai alkalomból polgári módon fogadták volna. Bizonyos, hogy ez is csak legmagasabb engedelemmel történhetett.


A király bevonulása a városba valóságos diadalút volt. Két oldalt, föl a vár kapujáig óriási emberréteg állott tömör sorfalat s a tömeg véges-végig felhőket megkergető rivalgással éljenezte a királyt. A fogadás és a bevonulás a legszebb rendben ment végbe a megérkezése után negyedóra mulva az uralkodó már a püspöki rezidencziában lévő szállásán volt. A király kegyesen, látható örömmel fogadta a hódolat és szeretet megnyilvánulását s elismerő szavakban nem fukarkodott. Igen nagy érdeklődés nyilvánult meg Ferencz Ferdinánd iránt. A trónörökös egyénisége megnyerően hatott. A népnek ez a véleménye róla: szép, derék ember. Mikor a városon keresztülhajtatott, a közönség mindenfelé viharosan megéljenezte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A király Pestről Budára kocsizik Katonák indulása Budapestről
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98