Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

A láthatatlanok világa mozgóképen

A kinematograph, miután öt világrészből már mindent összehordott, a mi érdekes, szórakoztató és tanulságos, most megint egy új tartományt hódított meg magának: a mikroscop csodás világát.

A tudomány és a technika szövetkezésének ezt a gyönyörü eredményét Commandon franczia természettudós kisérleteinek köszönhetjük, a melyekkel a Pathé Fréres világszerte ismeretes czég támogatásával végzett. Commandon t.i. a vérnek bizonyos parasitáit tanulmányozta a mikroscop és ultramikroscop segélyével.

Mindenki tudja, hogy a mikroscopot rendesen úgy szokás használni, hogy az asztalkára helyezetett praeparatumot alulról erősen megvilágitják, a rajta áthatoló sugarak a mikroscopba jutnak s a tárgyak nagyitott képe világos alapon sötéten jelenik meg, ha t.i. a tárgy részletei törésmutatóban és átlátszóságban eléggé különbözők.

Azonban azok az apró lények, melyek a praeparatumot benépesítik, rendesen annyira átlátszók, hogy ily módon megvilágitva, seemit sem látni belőlük. Kénytelenk vagyunk tehát a praeparatumot megfesteni; ez azonban a microbák halálával jár s a képen már csak az elhat testeket láthatjuk.

Azokat a csodálatos élénk jeleneteket, melyeket az ultramikroscopos megfigyelés elénk tár, kísérelte meg Commandon a kinematographfal megörökiteni és pedig teljes sikerrel. Megjegyzendő, hogy a kinematographot a mikroscoppal kapcsolatban már előtte is alkalmazták az ú.n. Brown-féle mozgás tanulmányozására. (Azt a sajátságos vibráló mozgást nevezik így, a melyek folyadékban vagy gázban lebegő igen kis részecskék mutatnak a mikroscop alatt s a melyek közvetlenül a folyadék ill. a gáz moleculái mozgásának tulajdonit a fent emlitett kisérletekkel támodatott elmélet.)

A berendezés, mellyet Comandon használ, az 1. ábrán látható.Jobbról balra haladva látjuk a vetítőlámpát, két lencsét közben a vizhűtővel, diaphragmát, forgó korongot a felesleges sugárzás felfogására, a vízszintes mokroscopot s a kinematographot.

A másik két ábra evvel a berendezéssel készült felvételeket mutat. A 2. ábra a spirocheta gallinarum.mal fertőzött tyúk egy csepp vérét. A 3. ábra az álomkór okozójával rokon trypanosomával fertőzött egér vérét mutatja.

Mindakettő csak igen tökéletlen fogalmat nyújt arról a látványról, melyet az ernyőn lepergő képek adnak. Arra azonban elegendők, hogy figyelmünket felhivják e mocrokinematographia jelentőségére a kutatásban, az oktatásban s a tudomány népszerüsitésében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Commandon berendezése mikroscopikus mozgóképek felvételére Fertőzött egér vére Fertőzött tyúk vére
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98