Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

Léghajóüldöző ágyu

A hadi technika terén most, a mint azt több izban jelentettük, nagy gondot okoz, hogy mikép lehetséges a léghajók, vagy idővel a repülőgépek felülről jövő borzalmas ostroma ellen védekezni. Mert a levegőbeli közlekedési és támadóeszközök csakugyan végzetesekké válhatnak harczban valamely ellenfélre.

Ez okból arra gondoltak, hogy talán lehet léghajóüldöző ágyukat késziteni. Készitettek is, a mint ezt pl. a mellékelt ábra mutatja.

Nagyerejü automobil – szekéren száguld végig az ágyu, a melynek csöve aztán nyilegyenesen zenitlövésre is beállitható. Nemrégen rendes ágyukból próbáltak ezer mérenyi magasságban lebegő ballonokra lövöldözni. A siker, a hirlapi közlések szerint, elmaradt, mert az ágyulövéssek számát nagyon kellettt szaporitani, a míg a ballont szétlőtték.

Talán más eredményt mutat fel az uj ágyu. Mindenesetre rendkivül érdekes és számbavejető találmány, de egyelőre még eldönthetetlen, hogy miképpen fog beválni a gyakorlatban, mert ahoz, hogy használhatóságáról birálatot mondhassunk, szükségünk van egy – háborura.

Ettől pedig Isten mentsen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98