Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

Röntgen-fénykép

A tudomány egyik legnagyobb szenzácziója volt az ugynevezett Röntgen-sugarak felfedezése.

Röntgen, német egyetemi tanár fedezte fel azokat az elektromos sugarakat, a melyek láthatatlanul, a fény irányában át tudnak hatolni a többé-kevésbbé átláthatatlan testeken. E nagyszerű tudományos felfedezés tulajdonképpen egy magyar tudósnak, a pozsonyi születésű Lénárd Fülöpnek köszönheti a megvalósulását, mert az ő előzetes felfedezései és kisérletei révén jött rá Röntgen tanár a róla elnevezett elektromos sugarak gyakorlati alkalmazására.

E képünkön egy igen érdekes fényképfelvételt látunk, a mely Röntgen-sugarak segitségével készült. A zárt fotografiai kazettára tett kézről – min e fényképfelvételünk is mutatja – a sugarak a fotografiai lemezen olyan árnyképet alkottak, amelyen a kéz csontváza jól látszik. Az egész emberi testről is lehet ilyen fényképet késziteni.

Az orvostudományban nagy szerepe van a Röntgen-fényképeknek. E képünkön látható kézen például ennek segitségével tudták meg, hogy hol támadta meg a betegség a csontokat. A mutató uj közepén a gyürü nyoma látszik, felette kis pont van s ugyanilyen pont látszik a középső ujjon a köröm alatt is, lent pedig egy nagyobb kerek foltot veszünk észre. Ezek a pontok mutatják, hogy hol támadta meg a betegség a kéz csontjait. Az operáczió mostmár biztosan végezhető.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98