Dtum
Login with Facebookk
1909 | Február

Rudolf trónörökös halála napján

Rudolf trónörökös halálának január 30-án volt huszadik évfordulója. Ez alkalomból a budai királyi palota Szent István-kápolnájában gyászmisét mondtak. A gyászmisén megjelent a darabont-testőrség egész tisztikara és a királyi palota egész személyzete. Testületileg vett részt az udvarnagyi hivatal és a várkapitányság. A misét Kanter Károly prelátus-kanonok, udvari plébános mondotta.


A trónörökös halálának évfordulója alkalmából az osztrák birodalom számos templomában és különösen Bécsben csöndes miséket mondtak, a többi között a kapuczinusok templomában és a meyerlingi kolostorban is. Ő Felsége a schönbrunni kastély kápolnájában hallgatott misét. Reggel nyolcz órakor a király a nagy hidegben a kapuczinusok kolostora elé kocsizott, a hol a közönség hódolatteljesen üdvözölte. A felség ezután Schweighofer páter gvardiántól és Bauer kriptafelügyelőtől kisérve, a kriptába ment, a hol mélyen meghatva, imát mondott Rudolf trónörökös szarkofágjánál. Azután a gvárdiántól kérdezősködött a koporsón levő nagyszámú bokréta küldőiről, valamint a kripta kiépítéséről. Köszönetet mondott a pátereknek és kiséretükben visszatért kocsijához, a mely az összegyűlt közönség tiszteletteljes köszönése közben hagyta el a kolostort.


Berlinben az évforduló alkalmából Vilmos császár látogatást tett Szőgyény-Marich osztrák és magyar nagykövetnél. A császár egy óránál tovább időzött a nagykövetségen és ez idő alatt rövid látogatást tett a nagykövet nejénél is.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Rudolf halála
Szabó Zoltán

1889. január 30-án, Mayerlingben öngyilkos lett Rudolf főherceg, a Habsburg birodalom várományosa, Ferenc József egyetlen fia.


Rudolf 1881-ben nősült meg és választása a belga királyi pár leányára, Stefániára esett. Ezzel a döntésével a főherceg mindenkit meglepett. Édesanyja, Erzsébet így nyilatkozott leendő menyéről: „A trónörökös nem látszott nagyon boldognak, menyasszonya igen előnytelen benyomást tett… Sárga haja csak a feje tetején kezdődött. Olyan volt, mint egy albínó, kicsi, rossz pillantású, vörös szemekkel.”


Stefánia nem tudott azonosulni férje haladó nézeteivel, mélységesen konzervatív gondolkodásmódja miatt, ráadásul szűklátókörűsége éles ellentétben állt Rudolf érdeklődő és alkotó szellemével.
Vetsera Mária bárókisasszony 1888-ban találkozott Rudolffal, akivel egymásba szerettek. Titkos kapcsolatuk azonban hamar kitudódott. Ferenc József tűrhetetlennek tartotta ezt a viszonyt, és felszólította fiát, vessen véget neki, de ő erre nem volt hajlandó.


Rudolf megpróbálta rendezni magánéletét, és a válás mellett döntött. Levelet írt a szentszékhez, amelyben kérte a pápát, hogy érvénytelenítse házasságát. A kérelemről a császár is tudomást szerzett, aki magánkívül volt a dühtől és nagyon heves vitát folytatott fiával. Röviddel a tragédia előtt Rudolf Mayerlingbe utazott vadászni. Ide érkezett a várandós Mária is, ahol 1889. január 30-án reggel a főherceg hűséges komornyikja és Hoyos gróf, a trónörökös barátja, találja meg a fiatal párt vérbe fagyva.


Csak sejteni lehet, hogy valójában mi is történt azon az éjszakán. Egyes feltételezések szerint Rudolf maga vetett véget életének, Vetsera Mária halála azonban máig tisztázatlan. A legtöbb bizonyíték mégis a kettős öngyilkosság elméletét támasztja alá, bár egyesek gyilkosságokról, mérgezésről beszélnek, politikai indokokat sem kizárva.

 

Rudolf esetében a hivatalos vizsgálat megállapította, hogy önkezével vetett ugyan véget életének, de ezt zavart elmeállapotban tette, így a katolikus temetés elől elhárult minden akadály. Ugyanakkor Vetsera Máriát méltatlan körülmények között, titokban hantolták el Heiligenkreuz mellett.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98