Dtum
Login with Facebookk
1909 | Január

Wekerle miniszterelnök Bécsben

Wekerle miniszterelnök a karácsonyi ünnepek előtt ismét Bécsben volt a király kihallgatáson fogadta. A miniszterelnök bécsi útjának legfőbb czélja úgy látszik az volt, hogy tájékoztassa a királyt a magyar politikai világnézetéről. A kihallgatás elé, bár valószínűnek tetszett, hogy végleges döntés nem történik, nagy érdeklődéssel tekintettek. ennek oka az volt, mert úgy vélik, Bécsben nagy küzdelem folyik, a melynek czélja, hogy kereken kimondjuk, a felség befolyásolása oly irányban, hogy foglaljon állást a Magyarország részéről kifejezett kívánságok ellen, különösen a katonai kérdésekben kifejezett kivánságok ellen.

 

Erre a czélra fölhasználnak minden eszközt, kavarják az üstöt az osztrák reixrátban, a melyet elhamarkodott állásfoglalásba akarnak beugratni, hadjáratot visznek hamis hirekkel és álnok tendencziákkal a sajtóban, végül mindenféle módon nyomást iparkodnak gyakorolni azokra a személyiségekre, a kikről tudják, hogy döntés előtt a tanácsukat meghallgatja a felség, fenyegetik a hadügyminisztert, a kit durva sértésekkel halmoznak el, bízván abban, hogy nem ragaszkodik túlságosan állásához, megkörnyékezik a főrangú személyeket, a kikről gondolják, hogy befolyásuk a trónig megy, fenyegetik az osztrák miniszterelnököt az ujonczmegszavazás megtagadásának rémével. Végül és ez a legmerészebb dolog, belevonják a vitába a trónörökös személyét.

 

Tegnap még csak czéloztak rá, ma azonban már nyiltan hirdetik, hogy ellentétben a hadügyminiszter nyilatkozatával, a trónörökös nem tartja teljesíthetőknek a magyar nemzeti kivánságokat. Nem hisszük, hogy a harcznak ez a módja megfelel a trónörökös izlésének, a ki bizonyára tudja, hogy a hadügyminiszter még most is birtokában van a felség bizalmának, mert ha nem volna, már beadta volna lemondását. Miután azonban ez nem történt meg, föl kell tennünk, hogy a hadügyminiszter nyilatkozatának kiadásakor egybehangzásban volt a legfőbb hadur véleményével. Ez a kérdés tehát nem jöhet már számba.


Döntő fontosságú kérdés most az, hogy a felség a magyar politikai helyzet megitélésében arra a következtetésre jut-e majd, hogy a viszonyok a katonai kiegyezés rég előkészített tervének végrehajtására kedvezők. Ez politikai kérdés. Ennek eldöntésénél alktományos szempontból sem szolgálhat más tanácscsal, mint a magyar miniszterelnök.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98