Dtum
Login with Facebookk
1909 | Március

Ultimátum előtt

Másodszor irunk a készülő háboruról, de amint a dolgok e pillanatban állnak, azt hisszük, nem utóljára.

Gazdasági érdekeink szempontjából mérlegelve a szerb-osztrák-magyar háboru esélyeit, első sorban azt kell különösen kiemelnünk, hogy háboruban elvesztegetendő emberéletben és pénzben egyáltalán nem bővelkedünk.

A kivándorlási láz tömérdek munkaerőt rabolt el és béke idején is nagyon érezzük azoknak a munkáskezeknek a hiányát, melyeket a militarizmus egy-egy időre a munkától elvon.


Ami pedig a pénzt illeti ebben még kevésbbé bővelkedünk.
Ugy Ausztria, valamint Magyarország ugyszólván hitelből él, ujabb államkölcsönök sürün követik egymást, pedig nagyon távol állunk attól, hogy a gazdasági fejlődés érdekében szükséges beruházások céljaira, a többek közt a vasuti mizériák megszüntetésére szükséges költséget összehozzuk.


Azt pedig ne higyje senki, hogy a Szerbiával folytatandó háboru nem kerül sok vérbe és sok pénzbe. Helytelen dolog ezt a háborut az egérnek az oroszlánnal való harcához hasonlitani, mert a monarkia bizony nem oroszlán, Szerbia pedig nem egér.

A háboru tehát igen nagy vér- és pénzáldozatba fog kerülni.
És itt figyelembe kell vennünk azt is, hogy ebben a háboruban, még ha területileg elszigetelt marad is, – nemcsak a kis Szerbiával és a még kisebb Montenegróval lesz dolgunk.

De vizsgáljuk a háboru végeredményének következményeit.
Hogy Ausztria-Magyarország ebből a háboruból győzelmesen kerül ki, az iránt nem lehet kétség. De mit ér nekünk gazdasági szempontból ez a győzelem? A háboru költségeit sem leszünk képesek behajtani és általában semmiféle kárpótlásra nem számithatunk.

Szerbiát okkupálhatjuk, de ezzel csak terheink, költségeink, gondjaink növekednének, anélkül, hogy a legkisebb gazdasági előnyre is számithatnánk. Még az az előnyünk sem lenne meg, amit Boszniában és Hercegovinában ezeknek a tartományoknak gazdag természeti kincsei kiaknázása révén — sajnos, nem a magyar, hanem az osztrák ipar — elért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kisértetjárás Kisértetjárás
Az őszi köd imbolygó torzalakjai között évről-évre következetes...
A 17 éves Vörös Ferenc nyerte az 1500-as bajnokságot A 17 éves Vörös Ferenc nyerte az 1500-as bajnokságot
Az UTE úszóversenyének második napjára zsúfolásig megtelt a...
Vízipóló: Magyarország – Franciaország 9:2 (3:1) Vízipóló: Magyarország – Franciaország 9:2 (3:1)
Eljönnek-e a francia vízipóló bajnok Tourcoing játékosai a válogatott...
Fehérnemű jelzésére alkalmas tinta készítése Fehérnemű jelzésére alkalmas tinta készítése
A fehérnemű jelzéséhez két oldat szükséges. Egyik a keményítő, másik...
A football Oroszországban. A football Oroszországban.
Oroszország footballsportjáról, a többi nemzetek sportközönsége vajmi...
Autóra fölszerelt sebesült szállító Autóra fölszerelt sebesült szállító
A proletárdiktatura nemcsak a katonaság egészséges emberanyagának...
Németek irreális helyzetértékelése Németek irreális helyzetértékelése
1918. augusztus 14-én a belgiumi Spa városkában – itt volt évek...
Mese a négy árváról… Mese a négy árváról…
Bármily hihetetlenül hangzik, tény és való, hogy Kalocsa közvetlen...
Az optofon Az optofon
Fournier d’ Albe már 1912-ben ezen a néven olyan eszközt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98