Dtum
Login with Facebookk
1909 | Március

Nemzetközi fellépés Szerbiával szemben

A pétervári külügyi kormány fölhatalmazása alapján az angol „Times” a következő közleményt hozta:
„Oroszország, Francziaország, Anglia, Olaszország és Németország barátságos előterjesztést fognak tenni Belgrádban, hogy rábirják a szerb kormányt arra, hogy Ausztriával és Magyarországgal való érintkezésében jobban válassza meg a hangot s oly módon viselkedjék, a mely korrekt politikához jobban illik.

 

Rá fogjuk kényszeríteni Szerbiát, hogy nyíltan, minden kétértelműség és minden föntartás nélkül fejezze ki azt az óhajtását, hogy nagy szomszédjával a baráti viszonyt ápolja és hogy arra való készségét fejezze ki, hogy a kereskedelmi szerződés dolgában közvetlen tárgyalást kezdjen a monarchiával. Reméljük, hogy a békepárt Bécsben, a melyet rosz tanácsadói háborúba szeretnének kergetni, ezt meg fogja érteni és ura lesz a helyzetnek. Bienerth báró beszéde, a melyben azt mondta, hogy a Belgráddal való tárgyalás még folyik, megengedi azt a reményt, hogy a válság békés megoldása sikerülni fog. Ha az osztrák és magyar háborúpárt mindenható lett volna, akkor Ausztria és Magyarország a legutóbbi szerb jegyzéket fölhasználta volna arra, hogy Belgrádot okkupálja.

 

Mi is azt hisszük, hogy a szerb választ egészen másképen kellett volna megfogalmazni. Ezt a választ a szerb kormány tudtunkon kívül és hozzájárulásunk nélkül szövegezte meg. A szerb kormánynak ebben a válaszában nem lett volna szabad arra a körtáviratára hivatkoznia, a melyben a konferencziáról mint biróságról beszél, a melyre dolgát rá akarja bizni, mert ezzel azt a föltevést keltette, hogy Ausztria-Magyarország a vádlott. Határozottan ki kell jelentenünk, hogy mi ezeket a kétértelmű kifejezéseket a legnagyobb mértékben roszaljuk.”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98