A negyvennyolczas függetlenségi Kossuth-párt november 12-iki értekezletének egyhangú határozataként a következő szózatot intézte a nemzethez:
A függetlenségi és negyvennyolczas párt ketté szakadt. A többség leszavazta elnökét és vezérét, Kossuth Ferenczet, a kinek vezetése alatt lett a képviselőház többségévé s a kormányhatalom részesévé, a nélkül, hogy elveiről le kellett volna mondania.

A párt többsége bizalmatlanságot szavazott vezérének, bár a vezér és pártja között nem volt elvi eltérés. Mert a vezér rendületlenül megállt azon elvek mellett, a melyeket az egész párt valott és vall és soha egy perczig sem szünt meg e párt programja alapján állva küzdeni a párt elveinek megvalósitásáért.

A szakadás a pár és a vezér közt főleg onnan eredt, hogy mindinkább érvényesültek a pártban olyan törekvések, a melyek az egységes vezetést lehetetlenné tették annyira, hogy a párt ellenségeinek alkalmuk nyilt annak hiresztelésére, hogy a párt vezére „vezetett vezér”, a mi egy izben a párt teljesebb hatalomra jutását is meghiusitotta, a párt tekintélyét és számottevőségét pedig állandóan csorbította. E rendkivül káros állapotnak a párt és a nemzet érdekében kellett, hogy vége szakadjon, bár a vezér a pártegység megóvásáért türt a végletekig és a szakadást most sem akarta előidézni.
A szakadás formailag abból eredt, hogy a párt egy része mereven ragaszkodott ahhoz, hogy az önálló nemzeti banknak 1911 január 1-ig való fölállítása föltétlenül kötelezően kimondassék és a naptári időponthoz kapcsolta elválaszthatatlanul az önálló bank fölállításáért folyó küzdelmet, még akkor is, a mikor a vezér értesitette a pártot, hogy e pontos határidő megtartása anyagi lehetetlenséggé vált.