Nagyjelentőségü szavak hangzottak el a budapesti kereskedelmi és iparkamara legutóbbi teljes ülésén. Lánczy Leó visszapillantást vetett az utolsó öt esztendő közgazdasági eseményeire és megvonta a koaliciós kormányzat gazdasági politikájának mértékét. Hogy ez a visszapillantás nem mutatja valami rózsás szinben állapotainkat és hogy igen éles, sőt helyenként lesujtó kritikát foglal magában a magyar közgazdasági politikára nézve, abban nem Lánczy Leó a hibás.

Esztendők óta szüntelenül utalunk éppen e helyen a kormány és a törvényhozás gazdasági politikájának félszeg és helytelen voltára. Ha fel akarnók sorolni az ujabb törvénytár egyes alkotásait, ez szakadatlan bünlajstroma volna a kereskedelem, az ipar, általában a vállalkozás és gazdasági tevékenység ellen irányuló vétkeknek. 

Sajnos, kevés a kilátás arra, hogy a magyar törvényhozás kereskedelem-, ipar- és tőke-ellenes irányzatával szakitson. A kormány – lehet mondani: uralma első napja óta – nem tett egyebet, mint politikai jelszavak elhallgatásáért és politikai zsarolások honorálásaképen ajándékokat adott az agráriusoknak, a kereső osztályok rovására.

Tisztára ennek a „papa kedvence” politikának az eredménye az országszerte dúló drágaság is, amely ellen ugyan a képviselő urak is irnak és szónokolnak, de ami különösen az élelmiszereket illetőleg pontról-pontra, kimutathatólag a kormány közgazdasági politikájának a gyümölcse. Soha annyira feltünő nem volt az a speciális magyar dilemma, hogy egyrészt folytonosan panaszkodunk azon, hogy ifjaink nem tódulnak az ipari és kereskedelmi pályára, másrést pedig a vezető tényezők mindent elkövetnek, hogy az ipar és kereskedelem és vállalkozás minél szűkebb térre szorittassék és minél meddőbbé váljék. 

Beleülni jól dotált igazgatósági tagságokba: ez nem derogál politikusainknak és az egyedül üdvözitő agrárizmus büszke apostolainak. De nekifeküdni a komoly munkának, tettekkel közreműködni az üzletben és iparban, avagy csak a kiváltságos osztályokat születésüknél fogva (ugy látszik) megillető törvényhozási hatalmat az ipar és kereskedelem javára forditani: ez már nem uri müvelet, hanem közgazdasági tevékenység, amelynek mindig szaga van, ha a dus tantiéme nem a jó nagy urak zsebébe folyik.