Napos tájak. Tömörkénv István új könyvének a czíme ez. Huszonegy rövid rajz van benne, valamennyi a szegedi népéletből. Tömörkény modora és genree ismeretes minden olvasó előtt: lényege nem egyéb, mint az ethnographiai momentumok irodalmi feldolgozása.

Meséi, a melyek roppant egyszerűek, többnyire nem is mesék, hanem mindennapi események, alakjai, a kik mind a szegedi föld népéből valók, csakis a népéleti raja hátteréből kapják érdekességüket azzal, hogy; tipikussá válnak, a népélet egy-egy momentumának, vagy a népkarakter egy-egy vonásának tipusává.

Újabb dolgaiban mind túlnyomóbbá válik az ethnográphiai elem, mintha az ember és az élet már nem is érdekelné az írót, hanem csak épen a szegedi ember és a szegedi nép-élet. Ezzel valamit vesztenek közvetlen, friss, eredeti színükből, a stilus néha veszedelmesen közeledik a modorhoz, de azért érdekesek maradnak mindvégig, mert igazán benső megfigyelés és veleérzés eredményei, megérzik rajtuk, hogy a tárgykört, a formát, a hangot a szerző önmagából alakította, hogy nem tanulmány és eltökélés eredményei, hanem a dolgok természetéből, mintegy szükségszerűen fakadnak.