Mikor a válság kérdései nyárról őszre halasztódtak, a jogos reménységünk az volt, hogy a szünet hosszú hetei alatt Bécsben talán felülkerekedik egy méltányosabb és politikailag is bölcsebb fölfogás. Talán megenyhül az a merevség, a melylyel odafönt a magyar nemzet jogos és törvényes kivánságaival szembehelyezkedtek és a mely merevség tulajdonképen a válságnak igaz magva és táplálója. Hittük, hogy az utolsó pillanatban attól hogy a keserűség indulatába kergessék a nemzetet, a mely néhány hónappal ezelőtt, a boszniai kérdés idején oly nemes bizonyitékát adta áldozatkészségének és megbizhatóságának.

Annál több okunk volt hinni és remélni ezt, mert előre kellett látni, hogy a közös miniszteriumok: nevezetesen a külügyi kormány és főként a hadvezetőség az őszön olyan követelésekkel fognak a nemzet elé lépni, a melyek nemcsak az áldozatkészségünket, hanem egyenesen a teherviselési képességünket is a legkeményebb próbára teszik. Az annexió idején szükségessé vált hadi készenlét rengeteg millióba került és ennél még óriásibb összegeket követelnek a hadierő újabb beruházásai, a monarchia tengeri erejének hatalmas arányokban megindított fejlésztése, egész raj új nagy hadihajónak az építése. Ezek nem is milliókat, hanem százmilliókat követelnek, a melyeket nekünk kell kiizzadnunk.

Mikor tehát Bécs és a nagyhatalmi érdek ilyen horribilis új terheket rak a nemzet máris görnyedező vállára, teljes joggal hihettük, hogy mindezt az áldozatot nem fogja és nem is meri majd egészen ingyen követelni. Hiszen a mivel fizetne érte, az úgy se ajándék, hanem a mi kétségbe nem vonható, törvénybe lefektetett és soha föl nem adott jogainknak érvényesitése.

Az emberséges és méltányos gondolkodás azonban nem Bécsnek a gondolkodása. Annak, hogy teljes joggal táplált reményeink megvalósulni készülnének, semmi jelét nem tapasztaljuk. Bécs egyforma merevséget mutat az óriási áldozatok követelésében és a jogaink megtagadásában. Irtózatos pénzt követel tőlünk a nagyhatalmi politika fényűzésére, de adni érte semmit se hajlandó. Minden nemzeti követelés teljesítése, minden engedmény megadása elől gőgösen elzárkózik. Mintha odafönt megint urrá lett volna az összmonarchia már annyiszor lebunkózott rémének szelleme és a fölfogás, hogy a magyaroknak többé semmi féle kivánságát nem szabad teljesíteni, sőt el kell őket riasztani még attól is, hogy egyáltalában valamit követelni merészeljenek.