Dtum
Login with Facebookk
1910 | Április

Kézi porszivógép

Ha egy aránylag jól záródó iróasztalba egy tiszta fehér lapot helyezünk el a fiókban és néhány hétig, vagy, hogy a megfigyelés eredménye meglepőbb legyen, két-három hónapig bántatlanul ott hagyjuk, ennek az időnek elteltével ugyancsak kellemetlen felfedezésre fogunk jutni.

A mikor ugyanis a fehér papirlapot kivesszük az iróasztal fiókjából, elég egy pillantást vetnünk a papirlapra, hogy észrevegyük azt a végtelen finom, gyilkos porréteget, a mely vékony rétegben, hosszabb idő mulva pedig átlag egy negyedcentiméternyi magasságban lepi el a papirlapot. Ez az a bizonyos nappor, a mely végtelen finom, láthatatlan, a mely mindenütt jelen van és nem kimél semmit sem. Általában a laikus maga alig tudja elképzelni, hogy naponkint minő adag föld-, szén- és szövetport és egyéb finoman illő poranyagot sziv magába.

Ez ellen a porszivógéppel védekezhetünk csak jó sikerrel, mert a porszivógép olyan helyekről is kiszivja a port, a hová már, minden ügyességünk daczára, el nem juthatunk. Butorok, szövetneműek stb. törődéseiből, ajtóhasadékokból, a falakról stb. a porszivógép ugy eltávolitja a port, hogy csodával határos. E mellett nem csinál a gép port, mert a por egy tartályba gyül össze, a honnan ki sem szabadulhat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98