Részben a magyar viszonyokból származik, részben a Munkácsy iránt még életben úgyszólván az egész világ részéről nyilvánult rendkívüli érdeklődésből, hogy idehaza aránylag nagyon kevés képe maradt.

Van ugyan számos képünk a Szépművészeti Múzeumban a nagy mestertől, ezek azonban (leszámítva a Haynald érsek arczképét) korábbi idejéből valók, vagy még a düsszeldorfi behajtások alatt állók, vagy pedig tanulmányok, vagy pedig a külállamokban levő képek sajátkezű másolatai.

Épen ilyen mostohán van a magángyűjteményekben képviselve. Az impresszionista kiállításon lehet látni pár szép kivitelű Munkácsy-képet, sajnos azonban, hogy ezek még inkább megerősítik azon nézetet, hogy nagy alkotásokat tőle magángyűjtőknél alig találkozhatunk és ezen nincs mit csodálkozniok azoknak, a kik csak némi hasonlatot tudnak tenni a hazai és külföldi viszonyok közt.

Míg ugyanis nálunk 30-40,000 koronás megrendelést alig pár mágnásunk lehetett, addig külföldön egyes nagyobb szabású képeiért százezreket fizettek azok, a kiktől többé visszaszerezni semmi árért nem lehet. Az 1870-90. években alkotott legnagyobb szabású képei nagy részben Amerikában vannak és így érthető, hogy ezekről örök időre le kell mondanunk.

Annál örvendetesebb, hogy most ismét került Munkácsy-kép haza, egy pozsonyi magyar műgyűjtő, Ozmitz Géza úr tulajdonába. Osmitz Géza úr szívességéből alkalmunk nyilik e képet közölni mai számunban. Készülése időpontjára nézve maga a kép nem nyújt semmi támasztópontot, de a festés módjából ítélve tulajdonosa úgy hiszi, a nagy művész párisi időszakának, tehát művészete legvirágzóbb idejének egyik terméke.

A kép álarczos bálba készülő franczia nőt ábrázol zöld derékban, zöld szoknyában, harisnyában és czipőben, fekete hajfürtös fején sárga kendő és piros rózsa. Jobb karján világos színű báli belépő; ugyancsak jobb kezében fekete álarczot tart. Bal kezének mozdulata, egész testtartása elárulja, hogy a jobbról levő nagy állótükörben igazgatja ruháját, s még egy utolsó simítást tesz rá, mielőtt a bálba belép.