Dtum
Login with Facebookk
1910 | Február

Chopin születésének századik évfordulójára

1810. február 22-én született Chopin. Zenei csodagyermek volt. Nyolcz éves korában zongorázott először nyilvánosan; korán lett kész emberré, tökéletes előadó-, majd alkotóművészszé, a kiért nemcsak máig rajongunk, hanem a kinek bizton megjósolhatni halhatatlanságot.

 

Egy évszázad alatt a zenei tudás fejlődésének és a zenei ízlésnek sok állomását hagytuk el – szinte mondhatni, hogy csak az egy Chopin nagyságát nem érintette mindez a sok irány: a közönség és a kritika egyaránt meghajol előtte ma is úgy, mint valamikor, igazat adva egy nagyon szigorú kritikusnak, Schumannak, a ki Chopint lángelmének nyilatkoztatta.


Az orosz igába kényszerített lengyel tartományban született Chopin, lengyel anyától, Zelazowa Wola faluban. Atyja nagyműveltségű, előkelő származású franczia volt, a ki a kis Frigyes gyermekkorában Varsóba költözött, magasszinvonalú nevelőintézetet nyitott, fiát is itt látta el nem közönséges műveltséggel.

 

Példás szeretet tartotta össze az egész családot (Chopinnek nővérei is voltak); a művészi véralkat pedig még vonzóbbá tette a fiút: nemcsak a csupa-szív lengyel s a röpke képzeletű szellemes franczia nemzet jó tulajdonai egyesültek benne, hanem szépen rajzolt, 14 éves korában verses vígjátékot írt (otthon adták elő), élczei híresek voltak. Tréfáló kedve csak később hagyta el, évekig tartó szerelmében szenvedett csalódásakor; ezóta szellemessége az irónia és csúfolódó keserű gúny felé hajlott.

 

De azért a legnemesebb gondolkozású és legjobb indulatú ember maradt, csakhogy zárkózott lett; örökké társaságban forgott ugyan, de bizalmával csak keveseket tisztelt meg, s művészetét is, mint szentséget, féltve őrizte: ritkán lépett föl hangversenyen, szalonokban is csak zongorázott, ha meghittebb körben volt, a melynek mindegyik tagjáról tudta, hogy nem a szenzáczióért akarja őt meghallgatni, hanem a művészet iránti őszinte lelkesedés vezette oda.


Sokáig – főleg Varsóba hagyott családja előtt – titkolta életének nagy szerelmét is. Huszonhéttől harminczhét éves koráig tartott benső viszonya azzal a nagy írónővel, a ki George Sand (férfi-) néven lett világhírűvé. Chopint lassan őrlő mellbaj kínozta; hat évvel idősebb szerelmese – a kit sok körülmény nem engedett törvényes nejévé tenni – igazi hitvesi, s mint maga hirdetni szerette : anyai, őrködő gyöngédséggel ápolta, de a későbbi években szeszélyes és csapodár, a maga külön örömeit mohón kereső lelke nemcsak Chopinnek okozott oly sok és nagy fájdalmat, hogy a nagy művész szerelme elkeseredetté, gyűlöletté fajult, hanem önzésben az anyai szívet megtagadva, saját leánya boldogsága ellen tört, úgy hogy az asszonynyá lett fiatal nő mindenben Chopinnél talált menedéket, mintegy második atyjánál. „Madame Sand” négy kötetben megírta élete folyását, igen érdekesen és szépen – sokat írt Copinről és együtt élésükről is, de persze semmi olyat, a mivel a maga hírnevének árthatott volna.


Hatodfél évet töltött már Chopin Párisban, mikor megismerkedett a végzetes nővel; 1831-ben jött az akkori „világ fővárosába”. Bécsen, Drezdán keresztül. Bécsben már két évvel ezelőtt is hangversenyezett, óriási lelkesedés közepette: játékát és zeneköltői erejét egyaránt csodálták; alig bírták elhinni, hogy a nagy művész már 12 éves korában befejezte tanulmányait s azóta csak a nagy példák és főleg saját sugallata, ihlete fejlesztette még tökéletesebbé.

 

Párisban is azonnal meghódoltak újszerű, tüneményes játéka és művei előtt – csak az ostoba véletlen műve volt, hogy az első években mégis éhen halhatott volna, ha szülei nem küldtek volna számára gyakran nagyobb összegeket, hogy megtarthassa a felsőbb körökben elfoglalt helyét.

 

Itt nemcsak a finom életformákért akart Chopin otthonos lenni, hanem az ide vonzódó szellemi kiválóságokért is; és a nagy embereknek valóban egész sorozatával volt állandó összeköttetésben, minők Gautier, Sainte-Beuve, Dumas, Musset, Lamennais, Heine, Balzac: az irodalom, Delacroix a festőművészet, Liszt, Mendelssohn, Berlioz, Field, Baillot, Cherubini, a Viardot család, Hiller, Bellini, Rossini a zene világából.


Ez utóbbiak közül Berlioznak és Lisztnek műveit nem kedvelte, de van nem egy művében találkozás Berlioz új csapásával, a nélkül, hogy meg lehetne állapítani: vajjon kettejük közül kölcsönzött-e valamelyik a másiktól: Lisztnek pedig előadóművészetét rendkívül nagyra tartotta; zeneszerzői működését nem is mérhette magas mértékkel, mert Liszt még akkor egészen a virtuozitást szolgálta – igazi, mély kedélyű költővé csak Chopin halála után lett.

 

Azonban a kor üres divatának maga Chopin is hódolt; első kiadott művei, például, változatok voltak (Mozart „Don Juan”-jána egy dallama stb. felett), a melyeknek csak formai virtuóz-előadási értéket lehet tulajdonítani. Másutt, egyéb műveinek legnagyobb részében, érezzük költői erejének rendkívüliségét.


Dallamai bűbájosan szépek: a legegyszerűbbet is valami fordulattal újjá, megkapóvá tudja tenni – s mindig érezzük, hogy csak átszellemülten, csak a legmélyebb érzéstől hajtva írhatta e szívünkbe lopózó, megejtő szép dolgokat. Még a hol mintákat követett is: mint a lengyel nemzeti tánczzenéből a mazurkát és polonaise-t, az angol Fieldnél talált „nocturne” (éji ábránd) műfaját – ott is elhomályosítja, magasan túlszárnyalja elődeit.

 

De páratlanul szépet nyújt ott is, a hol új úton jár: így a szeszélyesen „prélude”-nek (ízelítő, hangulatkeltő előjátéknak) keresztelt a miniatűr-képek mindegyike egy-egy kis remek; az „étude” (tanulmány, ujjgyakorlat) régi, száraz, művészietlen iskola-példáit felvillanyozó és bájoló zeneköltemények tuczatjaival gazdagította, de a melyek csakugyan gondos tanulmány követelnek (van közöttük egy – bámulatos kivételképen: lassú, - mely a legszebb elégiákkal vetekszik).

 

A zenei balladát Chopin teremtette meg, lengyel költők: Ujejski, Miczkiewicz balladáinak hatása alatt; csak négyet írt, de egyik gyönyörűbb a másiknál. S nemcsak nagy dallamalkotó Chopin-ritmusai ellenállhatatlanok, sokszor újak: az egy perczig tartó híres keringőnek egy üteme, például, négy negyedre tagolja a dallamot.

 

Összhangjai pedig még többször ilyen merészen újítók, a mellett végtelenül változatosak. Chopin zenéje csupa eredetiség, csupa költészet, csupa finomság: új meg új szépségei kifogyhatatlanok; az ujabb nemzedékek tanultak belőlük, de még el nem homályosíthattak belőlük semmit.


A művészet az ilyen nagy alkotóknak köszönheti vigasztaló és gyönyörködtető hatalmát.
….Chopin 1849 október 17-én halt meg, kedves Párisában, a hol fél életét töltötte. Mikor ide indult (1830 novemberében): barátai lengyel földdel töltötték meg egy ezüst serleget, emlékül. Chopin lángoló hazafi volt, művei tele is vannak lengyel ritmusokkal; meghagyta, hogy az édes haza földjét sírjára borítsák, a serlegben pedig szívét vigyék el haza. Varsó egyik templomába. Meg is történt.


Kereszty István.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98