Dtum
Login with Facebookk
1910 | Január

Lukács vállalkozása

A válság egyik része: a kormányválság ugy tetszett, már megoldatott s a Wekerle-kormány ismételt lemondás és hónapokig tartó kénytelen várakozás után végre távozhatik a helyéről, a hol már egyebet se kívánt, mint hogy – mehessen. A király közveten azután, hogy Lukács László deszignált miniszterelnök első tárgyalás a parlamenti pártokkal hajótörést szenvedett, Lukács Lászlónak új mandátumot adott és most már a kabinetalakítással is megbizta.


A helyzetnek ez az új változása jelenti-e egyúttal a helyzet megtisztulását is és a válságos állapot megszünését? Semmi esetre. A politikai válság alkotmányos megoldását és a helyzetnek normálisra való fordulását csak az jelenthetné, ha az uralkodó egy olyan kormányt nevezett volna ki, a melynek tagjai a parlament többségének soraiból valók, tehát a nemzet bizalmának is letéteményesei lennének. Ilyen kormányt azonban nem kaptunk, sőt nem is kaphattunk, mert ma a képviselőházban egy párt sincs, a mely a parlament többségét képezné. Volt ilyen párt: a függetlenségi párt, a mely azonban nem is a bank, hanem a bank-fölállítás terminusának kérdése miatt ketté szakadt és két tábora, noha elvei ugyanazok, egymással szemben foglal állást. Az úgynevezett bankos tábor, a melynek Justh Gyula a vezére, a legnagyobb pártja ugyan a parlamentnek, de magában nem teszi többségét a képviselőháznak.


A lemondott kormányt támogató pártszövetség, a mely Kossuth Ferencz pártjából, az alkotmánypártból és a néppártból alakult többség ugyan, de egységes többségnek igazán nem minősíthető. Elvek tekintetében nagyobb ellentétek választják el az úgynevezett kooperáló (együttműködő) pártokat, mint a mekkora ellentétek a Kossuth és a Justh pártja között fönnállnak.

 

A kooperáló pártok között a legaktuálisabb kérdésekben sincs egyetértés. Se a bankkérdésben, se a választói jog reformjának kérdésében. Nincsenek egy véleményen abban a kérdésben sem: megadja-e a parlament Lukács Lászlónak az általa kért pár hónapos indemnitást vagy ne adja meg.
Többségi, illetve egységes többséggel biró kabinet kinevezését tehát nem is várhattuk, de várhattuk egy parlamenti kormány kinevezését, vagyis olyanét, a melynek ha többsége nincs is, de legalább nagy pártja van a képviselőházban, tehát a nemzeti akaratnak legalább egy tekintélyes töredékét képviseli. Ilyen kormány lett volna például az, a mely akár a Justh-pártból, akár a Kossuth pártból, akár az alkotmánypártból kerül ki és már meglévő táborát igyekszik többséggé szaporítani akár egy vonzó programm, akár pedig új választások elrendelésének segitségével.


Azonban ilyen kormányt se kaptunk. Az uralkodó Lukács Lászlót bizta meg kabinetalakítással, a ki szabadelvű párti miniszter volt, a szabadelvű párt bukásával és teljes föloszlásával azonban eltűnt a politikai élet szinteréről. Lukács Lászlónak semmiféle pártja nincs a parlamentben, a melynek ez idő szerint ő maga se tagja, mert a szabadelvű párt tagjai tudvalévőleg a párt veresége után nem vállaltak mandátumot. Csak egy társaskört alapítottak, a melynek Nemzeti Társaskör a neve és gróf Tisza István a vezére, Lukács László tehát csak itt kereshette támogató politikai barátait, a kik vele újból a porondra lépni hajlandók. De reménységei nem váltak be, mert akadtak ugyan, a kik hajlandók voltak melléje szegődni, de maga az ó-szabadelvűek vezére, Tisza István a támogatást mereven és keményen megtagadta tőle, már pedig ennek a tábornak túlnyomó nagy többsége ő utána indul.


Lukács László vállalkozásának sorsa és jövője tehát ugyancsak ködös volt, a minthogy ködös volt az is, mi a végső czélja ennek a vállalkozásnak? Még azt se lehetett tudni: kikre akar támaszkodni a megbizott új miniszterelnök, se azt, micsoda alapon és okon kéri a támogatást? Sereg nélkül akart jönni olyan munka elvégzésére, a mely sereggel se bizonyult elvégezhetőnek. A vállalkozása ezért sem sikerülhetett, a mielőtt kormányt alakíthatott volna kényszerült megbizatását visszaadni a király kezébe. Helyette most gróf Khuen-Héderváry jön, ő próbál szerencsét; a siker – a Lukács László sikerei után – nem nagyon biztató.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ferenc József Lukács László
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98