Dtum
Login with Facebookk
1910 | Július

Az uj kinai császár

Gyönge, törékeny négy éves gyermek került a mennyei birodalom trónjára. Négyszáz millió embernek lett az uralkodója, noha minderről a legkevesebbet tud maga az a tehetetlen és szerencsétlen gyermek, a ki előtt már száz lépéssel a földre borulnak a mandarinok, az állami főtisztviselők; helytartók és minden rangu és rendü nép.

 

Nem is uralkodik az a pöttöm gyermek, hanem igenis gyakorolja a tényleges uralmat Csao regens. A gyermek-császárnak más egyéb jutott egyelőre osztályrészül. A mi a legszomorubb alig négy éves korában véget ért a gyermekkora. A „császár”-t számos tudós, udvari tanítómester vette kezelés alá és mintegy sietve, erőszakolva igyekeznek a szerencsétlen gyermek-császárt az elemi bölcsességekkel megismertetni.

 

Udvar- és szertartásmesterek is kézről-kézre adták a csöppnyi uralkodót, a kinek ily korán kell illemet, czeremóniát, hazugságot, nagyképüsködést tanulnia. A négy éves kinai császárnak egyszerre megszünt a gyermekkora. Azt az időt kivéve, a mikor alszik, a többi ébren töltött idejét lefoglalja az előírt oktatás, nevelés, szoktatás stb.

 

A császár nem lát maga körül gyermeket, nem játszadozhatik saját korabelivel, hanem folyton folyvást nagyczopfu, selymekbe bujt udvarhölgyek, diszesen kiöltözött udvari méltóságok sokadalma hullámzik előtte és mindenki, a ki megfordul körülötte, a földre vágja magát előtte.

 

Persze: mindebből a „császár” egy kukkot sem ért, de arra való sok tanító, meg udvarmester, hogy valamikor megértessék vele a sivárságoknak és hazug képmutatásoknak e jelentőségét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Képzőművészeti Irodalom  - Magyar festők Olaszországban Képzőművészeti Irodalom - Magyar festők Olaszországban
Három kitűnő festőművészünk: Iványi-Grünwald Béla, Szőnyi István és...
Megalakult a lengyel futballszövetség Megalakult a lengyel futballszövetség
Február utolsó szombatján tartotta Varsóban alakuló közgyűlését a...
Új magyar fémgazdasági politikát Új magyar fémgazdasági politikát
Michaelis Samu miniszteri tanácsos a fémgazdasági politikának, a...
Megkerült a „szappanná főzött” ember
Több tudósítás alapján beszámoltunk arról, hogy Szentesen Dombai...
Ma érkezik Páger Antal, az „újvidéki” Grassi a háborús főbűnösök harmadik csoportjával Ma érkezik Páger Antal, az „újvidéki” Grassi a háborús...
Az Andrássy-út 60-ban – vasárnap ellenére – élénk élet...
Eltünt utazó Eltünt utazó
Ázsia szivében nyoma veszett egy bátor embernek, s az egész világ...
Gömbös miniszterelnök vasárnap nyilatkozatban hitvallást tett Magyarország békés politikája mellett Gömbös miniszterelnök vasárnap nyilatkozatban hitvallást tett...
MacDonald angol miniszterelnök üzente, amelyet Genfből...
A rádium A rádium
A technika nemcsak abban nyilvánul meg, hogy érzékeinkkel felfogható,...
Az érettségiről Az érettségiről
Az érettségi vizsgával baj van minden esztendőben és a bajban -...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98