Sok szó esik manapság a művészet népszerűsítéséről. De hogy a művészetet népszerűsíthessük, hozzáférhetővé is kell tennünk. Ezt azonban nem szabad úgy értenünk, hogy a művészetnek olcsóbbá is kell lennie.

Egy ilyen általános tétel megölője lehetne minden művészetnek Épen ellenkezőleg arra kell törekednünk, hogy a művészi munka illő díjazást kapjon és hogy azok a történetek, a melyek az éhező mestertől néhány garasért megvásárolt remekművökről szólanak, végleg a kuriózumok sorában foglaljanak helyet.

A probléma már most abban van, hogy ha a művészet tárgyal mind drágábbak és drágábbak lesznek, akkor alig remélhető, hogy megszünik az a régi állapot, a mely szerint csak fejedelmek, arisztokraták és tőkések jutnak a művészet tárgyainak birtokába; szóval a művészet, finnyásan, csak a palotákba látogatna el, a középosztályú ember vagy épenséggel a szegény ember háza előtt pedig megvetéssel haladna tovább. Ezt semmi esetre sem nevezhetnők népszerűsítésnek.

A modern élet azonban meghozza a megoldást. Nem szólunk most arról, hogy a múzeumok áldásos működése, az építkezésnek művészeti irányba való visszaterelése menynyire hozzájárult az ízlés fejlesztéséhez, sem arról, hogy a nagyarányú művészeti és iparművészeti termelés épen sokoldaluságánál fogva megtalálja az utat a szerény módú ember hajlékába is. Most csak arról az erős fogásról essék szó, a mellyel a modern élet a képzőművészeteknek két műfaját a népszerűsítés érdekében karon ragadta.

Értjük a grafikai tekhnikákat és az apró bronzot. A grafikai tekhnikákról nem régiben volt szó a „Vasárnapi Ujság” hasábjain. Jelenleg az apró bronzzal, illetve annak egy specziális fajával akarunk részletesebben foglalkozni: az éremmel. Mindenek előtt meg kell különböztetnünk az öntött ős a vert érmeket.

Az öntött érem készítési módja a következő. A művész eredeti nagyságban mintázza meg művét, a mely után a gipszöntés ismert módja szerint gipszminta készül. A gipsz-mintáról az érczöntő homokformát készít, a mely az éremnek vagy plakettnek rendszerint csak egyszeri kiöntésére használható.

Ez természetesen, különösen akkor, a mikor nagyobb számban előállítandó példányokról van szó, költséges eljárási mód. Ily esetben ajánlatos a másik technikát, az érmek és plakettek verését elővenni. A vert éremnél a legfontosabb tényező a verőtőke, a mely teljesen megfordítottja - negativje - magának az éremnek. A verőtöke előállítása két főeljárási mód szerint történhetik.

Az egyik az eredeti nagyságban való mintázással kapcsolatos és vagy úgy történik, hogy egy aczél pozitívum készül, s az belemélyesztetik egy vas-tőkébe, a mely megaczéloztatván, a verőtőkét szolgáltatja, vagy pedig történhetik a verőtökének közvetlen kivésése által.

Így készültek a legrégibb időktől a XIX. század második feléig az összes vert pénzek, érmek és plakettek verőtökéi; így készülnek manapság is azok az érmek és bélyegzők,a melyeknek művészi volta nem fontos - ez a vésnökiparosok tehnikája - és végül azok az esetleg nagyon becses alkotások, a hol az éremművész épen a régi tekhnika jogainak megóvására fektet nagy sulyt.

Az uralkodó szerepet a verőtőke készítésénél korunkban a kicsinyítő (redukcziós, pantografikus) eljárás vette át. Ennek lényege a következő. A művész tetszés szerinti nagyságban mintázza meg a plaketten megörökítendő témát.

A mintázás anyaga agyag, viasz s az u. n. plasztelin; szóval a legengedelmesebb agyag, a mely minden szeszélynek engedelmeskedik; a művész tehát kedve szerint engedheti át magát a teremtés munkájának; a fény és árny játékát - minden szobrászt mű hatásának alaptényezőjét - kedvére tanulmányozhatja, a kompoziczión, annak részletein, a formákon tetszése szerint változtathat, nem köti őt a visszavonhatatlan vésővonás; szóval szabad tere van az alkotásnak.

Mikor aztán késznek itéli a mintát, gipsz öntvényt készíttet róla, erről ismét egy vas vagy kemény bronz öntvényt, a mely a pantografikus eljárással tetszés szerint lekicsinyíthető. Így kapjuk meg aztán azt az aczélpozitivet, a mely a mélyesztési eljárással a verőtőkét szolgáltatja.

Napjainkban a redukcziós eljárás játszik uralkodó szerepet. Ez az eljárás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az érem- és plakettművészet Francziaországban a mult század utolsó évtizedeiben rennaissance-ához jutott.

Ponscarme, Chaplain, Charpentier és Roty azok a nagymesterek, a kik nagyarányú működésükkel gyakorlatilag mutatták meg, mily monumentális hatást lehet beszorítani az érem és plakett szűk keretei közé. A párisi állami pénzverő-intézet ezerszámra veri a müveiet, a melyek az egész világon elterjedtek és nagyban hozzájárultak az izlés nemesitéséhez.