Dtum
Login with Facebookk
1910 | Június

A harmadik és negyedik nap történései a nemzetközi repülőnapokon

A harmadik napon ismét rendkívül változó volt az idő. Bár déltájban az idő derült és kedvezőnek ígérkezett, délután sürü sötét felhők kerekedtek és viharos rohamokkal erős szél fujt. Pedig a mai nap valósággal történelmü jellegü, mert ma indult először repülőgép utazni egyik városból a másikba, cél gyanánt kitüzött városban Pischof.

 

Ugyanis a mai versenyre benevezők közül egyedül indult utnak d. u. 2 óra 56 ž perckor saját szerkezetü monoplanján. Vállalkozása valóban szenzácisnak mondható, mert a Budapest – Győri pálya, mely levegővonalban 116 kilométer, két hegységen vezet át és az aviatikusoknak sokkal több nehézséget okoz, mint a világhirü London – Manchesteri út, amelyet Paulhan tett meg. Kétszerte érdekes az a körülmény, hogy erre az utra fiatal kezdő vállalkozott, aki jóformán a budapesti versenyen szerepel először és még soha nagyobb utat nem tett.


Neveztek még a mai napra Engelhardt, Efimoff és Paulhan is, de nem indultak.
Pischof délután 3 óra 9 perckor az óbudai hajógyár, 3 óra 33 perckor Vörösvár, 3 óra 40 perc tájban Esztergom-Szászváros és 3 óra 50 perckor Tokod felett járt. 4 órakor szállt le a lábatlani cementgyárnál. Utjának leírását bevezető soraikban közöljük. Ez az út légvonalban 56 kilométer, tehát az egésznek majdnem fele.

 

Innen a vihar elcsöndesültével 4 óra 45 perckor tovább indult. A zivataros idő Budapesten is 5 óra után megszakította a versenyeket, amelyen addig Illner, Wagner, Kinet, Efimoff, Frey André repültek, mind csak kisebb próbarepüléseket rendezve.


Fél hatkor az idő javult és hatra el is csendesedett, a repülőtéren uj élet támadt. Egymás után szálltak fel Illner, kecses Etrich monoplánján, Frey André Sommer gépén, Latham, karcsu Antoinette monoplánján, Paul E. Voisin biplánján, továbbá már ismert gépeiken Amerigo, Kinet, Rougier, Efimoff és Bielovicic.


Este 7 óra 10 perckor Efimoff 23 számu Farman biplánján magassági dijra indult, de lebukott, gépét teljesen összetörte s ő maga is könnyen megsérült.
Voisin Etrich gyönyörü magassági repülést és mutatványos manővereket végzett.

A verseny negyedik napján Illner várható utasrepülése már kora délután nagy számu közönséget csalt ki a pályára. József főherczeg is eljött, hogy a felszállást megnézze, de Illner óvatosabb volt Pischofnál és telefonice érdeklődött a nyugaton uralkodó időjárás iránt.

 

A jelentések szerint viharos idő volt az uton várható s ezért Illner lemondott a repülésről s visszament a városba – ebédelni. József főherceg, aki beszélni akart vele, már nem találta a pályán, helyette Etrich mérnökkel a gép konstruktőrjével beszélgetett. Ezután Kolovrat Sándor grófot, az ismert automobilistát tüntette ki megszólításával.

 

Kolovrattal, akiről a főherceg tudta, hogy Laurin & Klement kocsijával sikerrel részt vett a mult évi Henrik herceg turautban, a gentini sebességi versenyen történt szerencsétlenségről beszélgetett. Ezután Pischof hangárját látogatta meg a főherceg. Pischof töviről-hegyire elmondja, hogy mily kudarccal végződött győri utja, azután részletesen megmagyarázza gépe szerkezetét. Pischofnét is megszólítja a királyi herceg.


- Féltette nagyon az urát tegnap? – kérdi tőle. – Azt mondják, hogy ön is el szokta kisérni légi utján.
- Igen, - feleli az asszony, - de tegnap nem akart rólam tudni.
Ezután még Rougier, Latham és Chavez hangárját nézte meg a főherceg. A franciáknál érdeklődött kilátásaik iránt mire ők kijelentették, hogy a későbbi napokban reméltek jobb

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98