A szőlők trágyázásának szükségességéről fontos dolgokat közöl a „Magyar Földmíves” czimű lap legutóbbi számának egyik czikke. 

Alig hinnők, írja az említett czikk, hogy legyen gazda ma még az országban, a ki ne volna szentül meggyőződve arról, hogy a szőlő is csak úgy adhat jó terméseket, ha talaja rendszeresen trágyázva lesz.

Nem az a feladata tehát a szőlősgazdának, hogy mindig több és több szőlőt telepítsen, mert igy igen nagy tőkebefektetésre, s rendkívül nagy munkaerőre van szüksége, hanem oda kell törekednie, hogy meglevő szőlőtalaját mennél jobb trágyaerőbe hozza, minél jobban megművelje, s így meglevő szőlőjében minél nagyobb terméseket érjen el. 

A szőlőterületek trágyaerejét azonban az eddig szokásos trágyázási módok segélyével – egyes kivételes esetektől eltekintve – nem hogy fokozni de fentartani sem lehet. 

Ezideig jóformán kizárólag csak istállótrágyát használtak a szőlősgazdák – ha egyáltalán trágyáztak – s ez kétségen kívül nagyon jó szőlőtrágya, bár ennek is lehet hatását a műtrágyák együttes alkalmazása által jelentékenyen fokozni. Az istállótrágyából azonban a szőlő rendesen csak akkor kapott, ha a szántóföldek betrágyázása után még maradt valamelyes mennyiség, a mi nagyon ritkán esett meg, s ezért még a jól kezelt szőlők talaja is többnyire szegény tápláló anyagokban.

De meg azután az istállótrágya kifuvarozása a hegyi szőlőkbe nagyon is nehézkes s nem egy helyen puttonynyal kell azt felhordanunk, a mit még akkor sem teszünk szivesen, ha áll rendelkezésünkre trágya. Nem is minden gazdának van trágyatermelő állatja, s pl. hegyalján, de más hegyekben is nagyon sok gazdának van szőlője, holott birtoka mérföldekre fekszik.